KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Etaix, a filmes és grafikus

Yoyo rajzol

Fáber András

 

Munka mindaz, ami nem szabadidő, írta Jeffre Dumazedier francia szociológus.

Munka mindaz, amit nem szívesen csinál az ember, mondta Karinthy Frigyes magyar humorista.

Egyre az jár az eszemben, mit szólnának ezek ketten, ha meglátnák Pierre Etaix rajzait.

A tudós és a művész ugyanis nyilvánvalóan egyetért a gép mögött görnyedő munkással, a föld fölé görnyedő paraszttal és az íróasztal fölött görnyedő hivatalnokkal, hogy amit szabad idejében, csak úgy jó kedvéből csinál valaki, az nem munka. E megállapítással alkalmasint csak a kereskedő nem ért egyet, mert úgy gondolja, hogy amit valaki kedvtelésből alkotott, azt ugyanúgy el lehet adni, mint amit a munkaidejében termelt.

Ha a lexikonokat nézem, Pierre Etaix polgári foglalkozása: filmrendező. (Igaz, a franciák a valamivel általánosabb „cinéaste” megjelölést használják, ami egyszerűen „filmes”-t jelent, de ez a lényegen mit sem változtat.) Na mármost mit csinál korunkban egy bármilyen polgári foglalkozású egyén, ha nem a munkáját végzi?

Bármit tegyen is, az a fenti két meghatározás értelmében nevezhető pihenésnek, kikapcsolódásnak, szórakozásnak, de semmiképp nem nevezhető munkának. Még akkor sem, ha történetesen a pihenőidejében is olyasmivel foglalatoskodik, amivel fő munkaidejében: alkot. Mindaddig, amíg egy jó szemű üzletember észre nem veszi, hogy ezek az alkotások (rajzok, karikatúrák, képversek) nemcsak tulajdon alkotójuk elszórakoztatására alkalmasak. Azaz: értékesíthetők. Mert a továbbiakban a társadalom – a közönség – szemében az eredetileg kedvtelésként űzött alkotótevékenység is menthetetlenül munkává válik.

A csapda bezárul, mint bezárult már annyiszor Pierre Etaix hősei esetében.

Specializált, célszerű, munka- és produkciócentrikus világunk ugyanis nem látszik különösebben kedvelni azt a szabadságot, amit a játék nyújthat az egyénnek.

S miután minden művész alkatilag szabadságkereső, korunkban mind több az olyan művész, aki – nem tudván szabadságtörekvéseit fő foglalkozásában érvényesíteni – más megvalósítási formákban keresi eredendő játékösztönének kibontakozási lehetőségeit.

A filmcsinálás sok pénzbe kerül, egyre több pénzbe.

Pierre Etaix húsz év alatt mindössze öt nagyjátékfilmet forgatott. (Epekedő szerelmes című alkotását nálunk is sikerrel játszották.) Szellemi elődje és pártfogója, Jacques Tati, a filmtörténet egyik legnagyobb mulattatója többször is tönkrement abba, hogy össze akarta egyeztetni a szórakoztatást a művészettel. Öregen, betegen, keserűen, kifosztva halt meg, miközben a filmgyártás legalpáribb ízlésű szórakoztatóiparosai kastélyokat vásároltak és részvényekbe fektetik fölös tőkéjüket. Hja, A nagybácsim alkotója (aki egyébként a még egészen kezdő Pierre Etaix-et gagmanként alkalmazta), semmi máshoz nem értett, mint a börleszkfilm-csináláshoz. Etaix-nek – szerencsére – van még egy szakma a kezében. Nem hiába tanulta ki még fiatal korában az üvegfestő-mesterséget Théodore-Gérard Hanssen műhelyében.

Hulot úr már nem fog újabb kalandokon át csetleni-botlani a filmvásznon. Grafikai albumainak üzleti sikere lehetővé tette Pierre Etaix-nek, hogy barátaival együtt filmvállalatot alapítson. Négy ilyen albuma jelent meg eddig, s idén már megvolt az első hivatalos kiállítása is – grafikusként. Cannes-ban, a film világfővárosában. Óriási sikerrel.

Ami nem csoda, ha meggondoljuk, hogy a grafikus Etaix fő témái: a film és a cirkusz világa. Mindkettőbe egy kicsit belebukott. A cirkuszba akkor, amikor feleségével, a híres bohócdinasztia leszármazottjával, Annie Fratellinivel megalapította az „École Nationale du Cirque”-et, a francia országos cirkusziskolát, és maga is odaállt a porondra bohóckodni. Noha, mint hírlik, frenetikus volt. Ám Yoyo, ez a mai „clown blanc”, a lisztes képű dummeraugusztok utóda, butasága mögé rejti fortélyos szabadságvágyát. Nem hagyja magát. Ha százszor ülepen billentik, százegyedszer is talpra áll.

Ha úgy hozza a sors, rajzol. Ha még úgy sem, színdarabot ír. (L’âge de Monsieur est avancé Uraságod már kissé élemedett – című vígjátékát a közeljövőben állítja Párizsban színpadra az Őrült nők ketrece sikerkovácsa, Jean Poiret; főszereplők: François Périer és Bemard Haller.)

És rövidesen – több mint tízévi szünet után – újra forgat. Két nagyjátékfilmet készít elő egyszerre. 1985-ben elkészül a bibliai témájú Nom de Dieu. Nem irigylem érte a magyar filmforgalmazás szakembereit, a cím ugyanis szójátékra épül: a kifejezés szó szerint annyit jelent, hogy „Az isten neve”, egyszersmind azonban egy közkeletű francia káromkodás is. 1986-ban fogja forgatni, Főst címmel, saját Faust-verzióját.

Ambiciózus terv a szabad idő eltöltésére egy főfoglalkozású grafikustól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 17-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6015