KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fehér törzsfőnök

Nóvé Béla

 

„He’s comin’ back...” – búgja a film kísérődala (Joan Baez fátyolos reminiszcenciája), s csakugyan: a „jó vadember” folyvást visszatér – ha egyebütt nem, a tengerentúli kalandfilmekben, hol úgy látszik, több keresnivalója akad, mint az örök vadászmezőkön, netán egy mai dél-dakotai rezervátumban.

Történetünk két ily nemes vadja: a sziúk sápadt-arcú főnöke, Fehér Ló (Ante Morgan), és fia, Koda, meglehetősen sápatag, verteién figura, aligha ér fel a valódi vagy legendabeli elődökig, kik a romlatlan bennszülött mítoszát Amerikában és a Kontinensen egykor oly nagy népszerűségre emelték. Hőseink szőkék és kék-szeműek, ahogy illik, elszánt igazságkeresők, csakhogy yankee-nek túl „vadak”, sziúnak meg túlságosan is szelídek. így azután – mindkét értelemben – határhelyzetbe kerülnek: a határon próbálnak békebíráskodni fehérek és indiánok ádáz viszályában. A sorozatos erőszak, bosszú, és ellenbosszú azonban – hála Kodának s a vértelen ellenállás doktrínáját magukévá tevő sziú harcosoknak! – mégsem fajul háborúskodásig. Black Hill a béke hóna, a sziúk szabad birodalma marad, s a történet ezen nyájas, elégtételosztó befejezését nem felhőzhetik az egykori tények: Custer ezredes árnya, a tömeges mészárlások, a Little Bighorn-i csata, mely e békebeli idillt csakhamar, s mindörökre szertezúzta... „Nekünk a legenda kell! Mit számít a történet igazsága?” – veti oda hetykén, magabízóan egy másik western, A szenátor újságírója. S ugyan ki vitatná a legenda- és filmgyártó fehérek e diadalmas „igazát”?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/06 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5800