KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cinema Paradisò

Koltai Ágnes

 

Mesterem: Fellini – mondhatná az elsőfilmes Giuseppe Tornatore, aki a finoman melankolikus Amarcordot idézi meg debütáns munkájában. A kisvárosi Olaszország, annak is reménytelenül hétköznapi fertálya, Szicília a film főszereplője. A történet az olasz neorealizmus születésekor játszódik, s ugyan mi más lehetne a korai és kései Fellinit vegyítő film kitüntetett hőse, ha nem a mozi? A mozi a végetérhetetlen csodák, az igaz könnyek és a jóleső kacajok biztonságos otthona, s a rozzant helyi busz mellett a világgal való kapcsolat eszköze. A mozi mindenki vágya és álma. A vágyak paradicsoma.

Cinema Paradisò – a főtéren álló mozi ígéretes és sejtelmes neve; itt történnek a legfontosabb események, s ha a mozi a világ közepe, természetesen a film a legfontosabb élménye és emléke az embereknek. Minden szörnyűsége és tragédiája ellenére ez volt a legszebb világ, sugallja Giuseppe Tornatore, mert a mozi és az öröm, a mozi és a teljesség oly természetesen fonódott össze.

Igazi nosztalgia-film a Cinema Paradisò, érzelmes vallomás a moziról, a művészet korlátlan lehetőségeiről és azokról az emberekről, akiket a romantikus történetek és a vígjátékok jobbá, nemesebbé tettek. Az elmúlás szomorúságával és a csalóka remények túlcsorduló bánatával tekint vissza a mozi paradicsomi állapotára a rendező. Talán igaza van: ez olyan szép világ volt, hogy nem is lehet igaz. Meglehet, épp ezért kapta meg a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 60--61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4349