KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Casablanca

Casablanca: Humphrey Bogart

Utak Casablancába

Vincze Teréz

Az 1936-ban bemutatott Megkövült erdő viszonylagos sikerét követően Humphrey Bogart hamar beszorult a gonosz és kérlelhetetlen gengszter szerepkörébe: a vásznon megjelenő perszónája így koránt sem a sikerrel és a boldog véggel fonódott össze. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a csúcsra érve annak az amerikai hősnek vált prototípusává, akit az élettapasztalat arra tanított, ne nagyon legyenek illúziói semmivel és senkivel kapcsolatban. Az érzelmi mélységeket sejtető, de hidegnek és érzéketlennek tűnő felszín meghatározó alakításainak visszatérő védjegye, de legklasszikusabb formáját valószínűleg mégis a Casablanca Rickjében éri el.

Michael Curtiz filmjének kikezdhetetlen kultusz-státusza pedig alapvetően az efféle klasszikus vonásokban keresendő, abban, hogy a hollywoodi filmkészítés legszilárdabb, legmegbízhatóbb formuláinak tökéletesen kiforrott változatát gyűjti egybe. Az efféle klasszikus történetek motorja az olyan központi hős, akinek – célja elérése során – a szemünk előtt fejlődik vagy bomlik ki valamely addig rejtett jellemvonása. Ez a hős korántsem tökéletes vagy sérthetetlen, hanem éppen sebezhetősége által, és az azon való túlemelkedés során válik képessé a hősi státusz elnyerésére és a nézők szívének meghódítására is. A Bogart alakította Rick klasszikus hős, akinek kezdettől alapvető karakterjegye a rejtély, a közömbös felszín mögött rejlő titok, melynek kibontása, majd pedig a személyes cél és érdek meghaladásának folyamata adja a film drámai ívét. Rick alakja és Bogart alakítása a film klasszikus értelemben vett fókuszpontja.

Amennyiben Ricket a bogarti sztár-persona és az életmű felől olvassuk, az is világossá válik, hogy a hagyományos hollywoodi letisztultság korántsem leegyszerűsítettség, hanem nagyon is összetett koncentrátum. E karaktersűrítmény műfaji szerkezetének első összetevője a gengszterfilmből származik. A Bogart-persona ebben a mondhatni rendhagyó – a boldog vég szilárd hagyományát gyengítő – műfajban formálódott összetett karakterré: egyszerre megkeseredett, kíméletlen kemény fickó, de a gyámoltalanok védelmezője is, ha úgy alakul. Ahogy Raul Walsh mondta a Magas Sierra (1941) kapcsán: más sztárokkal ellentétben Bogarttól akkor is elfogadja a közönség a halált, ha szimpatikus hőst alakít. Bogart perszónájának második összetevője ugyancsak a bűnhöz kapcsolódik a magándetektív figuráján keresztül. A Máltai sólyom Sam Spade-je amolyan átvezetés a gengszterfigurák felől Rick alakjához: előbb cinikus kívülálló, ám végül pozitív hőssé válik. Illúzióvesztettsége mögött pedig felsejlik valami kimondatlan, egykor volt romantikus heroizmus.

E karakterjegyek betetőzése Rick. A rejtélyes alak, aki hibátlan eleganciával, megingathatatlan nyugalommal ül mulatója egyik zugában, szája sarkában cigarettával és sajátmagával sakkozik, szimbolikus összefoglalása a gengszterektől és a noir detektívektől örökölt jellemvonásoknak: szilárd önuralom, életunt sárm. Ehhez jön még a Casablancában a háborúsfilm és kémtörténet műfajából eredő politikai heroizmus, valamint a melodrámai szál indukálta hősszerelmes összetevő. Ennyi (féle) hősiesség értő sűrítése nem maradhatott sikertelen. A modern lovagiasság bogarti sikerreceptje, az életmű állandóan visszatérő védjegye: miközben állandóan azt bizonygatja, hogy csak magával törődik, a végén mégsem magát, hanem a világot (vagy a szerelmet) akarja megmenteni. Heroikus hős, aki akkor is veszít, ha nyer – ettől is olyan fájdalmasan szép az a reptéri, noiros ködbe vesző vég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11269