KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Berlin Calling

Varró Attila

Berlin Calling – német, 2008. Rendezte és írta: Hannes Stöhr. Kép: Andreas Doub. Zene: Paul Kalkbrenner. Szereplők: Paul Kalkbrenner (Ickarus), Rita Lengyel (Mathilde), Corinna Harfouch (Prof. Paul), Araba Walton (Corinna), Peter Schneider (Crystal Pete). Gyártó: Sabotage Films / Stoehrfilm. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 100 perc.

 

Ismerve a művészfilmek érthető vonzalmát a művészhősökhöz (nyíltan önreflektív rendező-figuráktól egészen a hasbeszélő bábjátékosokig), valamint a kortárs mozi látványos érdeklődését a party/klub-szcéna iránt, nehezen magyarázható, miért készül oly kevés számottevő játékfilm az ezredforduló talán legautentikusabb és legfelkapottabb alkotóművészét jelenő disc-jockey-ről. A DJ-film 2004-es röpke fellángolása (Nesze neked Pete Tong, Hey DJ, Mix) óta várja a maga Vörös cipellőkjét, amely végre definiálná vonásait, szilárd motívumkészletet és narratív sémát adna, hogy azután felzárkózhasson a bohócokra, balerinákra és más bohémekre épült szubzsánerek gárdájához.

Úgy tűnik, az idáig karcos városfilmeket (Berlin Németországban, Egy nap Európában) jegyző német rendező, Hannes Stöhr tavalyi munkája megtette a rég várt első lépést a műfaji szamárlétrán. A Berlin Calling író-rendezője egyrészt kikristályosítja a 2004-es elődökből a legcsábítóbb motívumokat (szex és drog és elektronikus zene), plusz lepárolja a legtisztább alapkonfliktust (míg a Hey DJ-ben az alkoholbetegség, a Pete Tongban pedig a süketség, ezúttal a drogfüggőség folytán kialakult pszichózis eluralkodása gátolja meg a főhőst alkotói kiteljesedésében, hogy aztán felülkerekedve a kóron eljusson a megérdemelt siker fináléjáig), majd szépen felüti a művészportréknál elengedhetetlen közhelyekkel a „meg nem értett zseni” szenvedéseitől a szimbolikus hősnéven át (DJ Ickarus) egészen a didaktikus „lázadás az elmeosztályon”-jelenetig. A legfontosabb összetevő azonban, ami Stöhr filmjét egy majdani műfaj alapkövévé teheti, a főszerepre kiválasztott Paul Kalkbrenner lemezlovas személye, aki nem csupán magabiztos zenei tudását adja a film lehengerlő soundtrackjéhez, de egyszerű, természetes játékával hibátlanul és hitelesen viszi végig az egyébként irritálóan sematikusra megírt művészfigurát az összes kötelező fordulaton. Márpedig, mint azt oly sok klasszikus példából tudjuk, ripacsot kizárólag az igazi színészek képesek jól játszani.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9744