|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
MoziTe, aki élszVincze Teréz
Du levande – svéd, 2006. Rendezte és írta: Roy Andersson. Kép: Gustav Danielsson. Zene: Benny Andersson. Szereplők: Jessika Lundberg (Anna), Elisabeth Helander (Mia), Björn Englund (Tubás), Leif Larsson (Ács), Olle Olson (Tanácsadó). Gyártó: Posthus Teatret / Studio 24 / SFI / Thermidor. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 95 perc.
Roy Andersson rendezőnek már előző, 2000-ben Cannes-ból különdíjjal hazatérő filmje, a Dalok a második emeletről is vicces darab volt a maga abszurd, sarkvidékien dermesztő módján. Fogunkat csikorgatva nevethettünk a családi kapcsolatokat, a kapitalizmus gépezetét, a történelem kísértő árnyait, vagyis általában az emberi létet kegyetlen szikársággal kifigurázó epizódokon. Ott a gondosan, mozdulatlan kamera elé komponált tablókban a (mostani filmhez képest legalábbis) élénknek tűnő acélszürkék dominanciáját néha még megtörte egy-egy nagyon gazdaságosan mért melegbarna, vagy egy parányi vörös, ugyanakkor a jelenetek tragikus hangvétele nem igen engedte, hogy harsányan nevethessünk.
A Te, aki élsz sok mindenben tökéletes párdarabja az előző filmnek – a hírek szerint egy trilógia első két darabjáról van szó. Az új filmben az egymást követő epizódok, vagyis a (négy kivétellel) álló kamera előtt kibontakozó képek még inkább töredékes narratív szerkezetet mutatnak, a kapcsolódások még távolabbiak, mint az előző filmben. A döntő mértékben stúdióban felépített-felvett jelenetek színeit ugyanarról a palettáról válogatták, mint a Dalok…-ét, csak mintha mindent még reménytelenebbül fakóra vettek volna, aminek háttere előtt egy élénk rózsaszín női csizma talán még inkább a reménytelen vágyakozás szimbólumának hathat.
Miközben a színek kétségbeejtőbbek lettek, és a (svéd)acélszürke beborítja a vásznat, illetve a történések sem nélkülözik a tragikumot, a filmnek a Dalok…-hoz viszonyított hangnemváltását jelzi, hogy ezúttal már kénytelenek vagyunk harsányan röhögni az emberi lét abszurditásán. Az olyan epizódok, mint amikor a csupa szürke-zöld világban kiderül, hogy csak piros szőnyeget lehet kapni a boltban, vagy amikor az ólomszürke ég alatt élő rezesbanda-tagok, kietlen kockalakásaikban magányosan nagydobon vagy óriástubán gyakorolnak – egyszerűen ellenállhatatlanul harsány nevetésre ingerelnek. A zenének egyébként is új és fontos szerep jut a filmben a rezesbanda-tagokon és a váratlan pillanatban is dalra fakadó énekesnőn keresztül, ami miatt egy rövid pillanatig még azt is képzelhetjük, hogy Andersson a szerzői filmekbe oltott musical utóbbi időben lépten-nyomon felbukkanó hibridjével kísérletezik.
Az előző filmhez hasonlóan végtelen forgalmi dugókban és nyomasztó magányban élő emberek gyakran fordulnak a néző felé, hogy az életüknél csak alig abszurdabb álmaikat meséljék el, s valójában a film első képe arra az értelmezésre is lehetőséget ad, hogy az egészet egy elmesélt álomnak tekintsük. Mindenesetre úgy látszik, Roy Andersson lidérces rémálma az emberi lét abszurditásáról tovább folytatódik, és újra mosolyt fog csalni az északi humor kedvelőinek arcára, akik jól tudják, hogy amiről nem lehet beszélni, azon inkább röhögni kell.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1257 átlag: 5.51 |
|
|
|
|