KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az igenember

Varró Attila

The Yes Man – amerikai, 2008. Rendezte: Peyton Reed. Írta: Danny Wallace könyvéből Nicholas Stoller és Jarrad Paul. Kép: Robert Yeoman. Zene: Mark Everett. Szereplők: Jim Carrey (Carl), Zooey Deschanel (Allison), Bradley Cooper (Peter), Terence Stamp (Bundley). Gyártó: Warner Bros / Village Roadshow. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 102 perc.

 

A legtöbb filmcsillag pályáján előbb-utóbb elérkezik arra a pontra, amikor már egyetlen ajánlatra sem mondhat nemet, ám kevesen vannak köztük, akik ezt el is játszhatják. A „gumiarcú idióta” skatulyájából mind intenzívebben szabadulni próbáló Jim Carrey eddigi önreflektív alakításai a szerepkényszerek pokláról meséltek (a Truman show tévésztárjától a Minden6ó botcsinálta Istenén és a Majestic háborús veteránnak vélt amnéziásán át egészen a Maszk varázsálarcos szuperhőséig) – ezúttal az igazmondásba kényszerített Hantaboy alakját veszi elő a bőséges készletből és igazítja aktuális problémájához. Az Igenember lecsúszott főhőse a siker érdekében az állandó beleegyezés kétségbeesett végső eszközéhez nyúl, miután egy szektaguru (Terence Stamp Bowfingert ismétlő alakításában) ördögi szerződést köt vele: a szebb jövő érdekében ezentúl mindenre igent kell felelnie.

A Disney-remakekről és kifordított szerelmi komédiákról ismert Peyton Reed friss mozifilmje némi erőfeszítéssel lehetett volna maró szatíra a kényszeres életigenlés fogyasztói mókuskerekében taposó amerikai társadalomról (lásd a főhőshöz választott foglalkozást és az FBI rövidke cameóját), vagy ami ennél is csábítóbb, hamisítatlan szituációs burleszk, ahol épp olyan gigantikus helyzetkomikum-gegek tornyosulnak fel a kötelező bólintásra, mint Stan és Pan párosánál a farbarúgásra. Sajnálatos módon az előbbihez a gondolati merészség hiányzott (a film félúton elereszti alapötletét, és a Carreytől megszokott furcsapár-románcba fullad), az utóbbihoz némi Monty Python- vagy legalább Farrelly-féle vérbő, anarchista humorérzék. Maradt az elvárt kelléktár: a grimaszok és kaszkadőrszámok, a bizarr előadású dalbetétek és persze néhány politikailag inkorrekt poén – hiába jut el a fináléban a főhős az üdvözítő nemhez, úgy tűnik, a sztár számára mégis csak a jól bejáratott igenek maradnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9666