|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégPortrék korhű keretbenKoltai Ágnes
Az akadémikus cím mögött Lakatos Iván két képzőművészeti rövidfilmje rejtezik, a Mednyánszky Lászlóról szóló Lapok egy csavargó naplójából és a Zichy Mihály életét és munkásságát bemutató Levelek Pétervárról. A portrék nem elég érzékletesek ahhoz, hogy „megfogják” a festészettel épp csak barátkozó nézőt, és nem elég korhűek (amennyiben a korhűségen nemcsak a múlt eseményeinek felsorolását értjük) ahhoz, hogy híven tükrözzék egy meghatározott időszakban a művészet és társadalom bonyolult, rejtett kapcsolatát.
A régi híradófelvételek az 1912-es „vérvörös csütörtök”-ről, vagy a harcba induló katonák legfeljebb a történelem viharos napjait idézhetik fel, de nem egy ember, egy érzékeny művész szorongását, feltámadó lelkiismeretét. A császár mégoly érdekes, a háborúra éhes politikusok cinizmusáról árulkodó, Népeimhez! címzett nyílt levelének felhasználása puszta illusztráció marad. „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam” – cseng ismerősen fülünknek; Ferenc József, a pompázatos millenáris ünnepség, a nyomorgó tömeg természetesen az asszociációk sorát indíthatja meg, ám amit látunk-hallunk, tankönyvbe illő igazságok.
De ide illett volna az is, hogy miként élte meg Mednyánszky, a „boldog békeidők” polgára a „minden egész eltörött” traumáját. (Egyébként a filmben sokat idézett naplójából bizonyára ki is olvasható.) Mednyánszky naplójában a világmegváltó, moralizáló gondolatok művészetfilozófiai és festészeti, színdinamikai fejtegetésekkel keverednek, így a Levelek egy csavargó naplójából arról is szólhatott volna, hogy az egyszerű, tiszta színeket kedvelő festő miért csak élete vége felé fedezte fel az árnyalatok, a színkeverés vizuális hatását, s miért nem bízott többé a naturalizmus és a realizmus erejében.
Szomorkásra, búsmagyarra sikeredtek a korhű keretbe vont portrék. Mednyánszky keblére ölelte a világot (de az érzéketlen volt szeretete iránt), Zichyt a féltékeny kortársak elüldözték a cári udvarból, a franciák nem értették meg zsenijét, s itthon sem lelt hazára, pedig a Lermontov és Petőfi verseit illusztráló festőnek igazán romantikus hévvel vert a szíve. Hogy nem értették meg a franciák? Fénykorában, a cár udvari festőjeként, Théophile Gautier elismerését is kivívta – „monstre de génie”-nek, szörnytehetségnek nevezte, s ebben még Berger, a párizsi világkiállítás igazgatója sem kételkedett, amikor politikai okokból nem engedte kiállítani képét. Szeretett hazáját sem a családi perpatvarok miatt hagyta el; nem jó szemmel nézték a cárnak tett szolgálatait, s hogy Bécsben, tanítója, Waldmüller városában sem talált megnyugvást, bizonyítja tán: az irodalom ihlette romantika akkor már csak a fagyos orosz télhez szokott lelkeket melengethette fel. Végül is ki volt Zichy Mihály? A pénz szavára hallgató ügyes mester, vagy valóban szörnytehetség? Ezzel a kérdéssel magunkra hagy Lakatos Iván filmje.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1319 átlag: 5.38 |
|
|
|
|