|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégApám dicsősége; anyám kastélyaKoltai Ágnes
Marcel Pagnol regényeiből mindig szívesen merített a francia kisrealista filmiskola. Ezúttal Yves Robert filmesítette meg Pagnol életrajzi regényét, az Egy gyermekkor Provençe-bant. Az Apám dicsősége az apa-fiú, az Anyám kastélya az anya-fiú kapcsolat filmes ódája. Provençe, a századelő méltóságteljes nyugalma, a tudományba, a házasság szentségébe és az élet értelmébe vetett rendíthetetlen hit olyan hősöket kínált a rendezőnek, amilyeneket ma sehol sem lelne. Ez a történetfüzér egy letűnt békekor nosztalgikus mása. Olyan világé, amelyben az elnéző türelem, az önzetlen szeretet és a magától értetődő bizalom melengette a kapcsolatokat, olyan világé, amelyben a tisztes élet volt a legfőbb érték, olyan világé, amelyben sógorok és sógornők valami különös bájjal még magázták egymást, s amelyben egy vidéki tanító fárosz, a tudás letéteményese lehetett.
Az Apám dicsősége és az Anyám kastélya az iskolázottabb tévéregények stílusát, dramaturgiáját és fényképezési technikáját követi: mélán peregnek az események, tétován időzve egy szép mosolyon, szokatlan hegyvonulaton. Nincs semmi váratlan vagy szokatlan fordulat, elegánsan teljesedik ki a családregény, egészen a szomorú halálig.
Megejtő az élet és a halál kereksége, a gyermekkor zavartalan boldogsága, a felnőttek óvó szeretete és az a természetesség, amivel a rendező mindezt vászonra viszi. Vajon akad-e még valaki, aki ennyi szelídséget el tud viselni?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1010 átlag: 5.44 |
|
|
|
|