|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégReméljük, lány leszTamás Amaryllis
Az idő végtelenségében önmagunk létét, egyszeri és megismételhetetlen énünket kapcsolataink, őseink és leszármazottaink tudata határolja be. Monicelli családi freskójában, az ősi birtokon, a Házban élő család férfiúi szeretettel, szerelemmel ábrázolt nőalakjai – Elena, Claudia, Francesca, Fosca, a szerető – a családi krónika valódi letéteményesei. Az emlékek sorsáról is ők döntenek, amikor – életük fordulópontján – a bölcs és higgadt Elena asszony (Liv Ullmann) megtartja a szeretet, a megnyugvás szimbólumát, a Házat. A családi történelem összes fényével és árnyékával, illúziójával és bizonyosságával...
Ezek a nők magányosak, minden tettük mögött ott lappang a társhoz tartozás álma, vágya, igénye. A romboló Idő elpusztít mindent – a Házat, hitet, illúziót, ábrándot, szerelmet, keresztül-kasul szántja az életet. Társtól ellökve a magány nyomasztó tudatát kénytelenek ugyan viselni, – de képesek megkapaszkodni a lét derűjében. Az énjüket vesztő (vagy azt sohasem találó) férfiakkal szemben – akik itt hiúak, érzéketlenek vagy szenilisek –, a nők azok, akik részesültek az Idő hozta döbbenetben.
Monicelli kortársi ítélete nem frivolan gúnyolódó, a legegyszerűbb, a legszokványosabb cselekményrészen is átsüt a József Attila-i – az egyéniség, a szabadság védelmében szóló – egyszerű intelem, miszerint csak „arról van szó”, hogy „mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek s mind ember, mert az egyre kevesebb...”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 965 átlag: 5.34 |
|
|
|
|