KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Monteiro halálára

Bikácsy Gergely

 

João César Monteiro vénen és mégis fiatalon halt meg, tele bájosan perverz tervekkel. Portugálián kívül sokáig nem ismerték. Elsőként a francia kritikusok nyitották rá a szemüket, Emlékek a sárga házból című 1989-es filmjét megbámulva. A cím is mutatja, Monteirót a bolondok érdekelték, főként a vénember-bolondok. Színész és rendező: ő maga is vénnek szeretett látszani, nyilván mert legbelül, provokációs indulataival, sátáni képzeletében olyan fiatal volt. Dühét a régi libertinusok finom gonoszságába csomagolta. Erőszakot, agressziót nem nagyon engedett filmvásznára. Fiatal lányokra sóvárgó luciferien rút, de elegáns kéjencet szeretett ábrázolni. Ehhez ő értett a legjobban – tehát saját maga játszotta a sovány, égőszemű, halkan perverz, istent, ördögöt és leánybecsületet nem ismerő figurákat. Az általa alakított vénembereket a húsz éven felüli leányzók már nem érdekelték. Irtózott a kacérkodó, csábító, felkínálkozó szépségektől is, akik bűnre vágyva villantják dús keblüket. Az ő hősének a kicsiny hamvas kellett, a naiv, az ártatlan, akit ő ronthat meg, de nem erőszakkal, hanem hosszú, lassú, ceremóniás játékkal.

A finom, törékeny fagylaltoslányok hozták nemes izgalomba. „Inkább nyalni, mint behatolni” – ez volt szép ars poeticája. Kisbárányként viselkedő Sade márki. Filmjeiben minden fiatal lány szűzien tudatlannak mutatkozik, hogy ő ronthassa meg őket, szépen, gyengéden. Megvetette a hentes-kanokat, a macho férfitípust. Legjobb filmjében olyan átszellemült kéjencet teremtett, hogy e vén erkölcstelent már csak Istennek lehetett tekinteni. Magyarországra egyetlen filmje jutott el, éppen ez: az Isteni komédia. Ebben finomabban perverz vágyakról árulkodott, mint aminőket a film addigi száz éves története ismert: Európa minden művelt kéjenc-művésze és -nézője megoldotta előtte tunikáját. Isten-filmjének folytatását is elkészítette, erre máig hiába várunk idehaza. Azután ünnepi fesztivál-premierre nevezte be Hófehérke című új opuszát. Hatalmas pénzért forgatta. Itt is finom nyalatkozásokra készült fel az igényes meghívottak krémje: aztán másfél óráig a mindvégig fekete filmvásznat bámulhatták, melybe egyszer fehér fénypászma villant. Lucifer visszavágott, a fesztiválközönség dühödten pfujolt. Ez lett búcsúfellépése: João César Monteiro immár nem földi kéjencekkel társalog.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2376