KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Úriember revolverrel

Pápai Zsolt

The Old Man and the Gun – amerikai, 2018. Rendezte: David Lowery. Szereplők: Robert Redford, Casey Affleck, Sissy Spacek. Forgalmazó: SPI. 94 perc.

 

2010-ben a The New Yorker publicistája, David Grann megjelentette tizenkét oknyomozó riportját tartalmazó kötetét, The Devil and Sherlock Holmes címmel. Az írások egy-egy különös bűnténynek vagy bűnelkövetőnek eredtek a nyomába, és a kötet annyira sikeres lett, hogy a filmstúdiók is felfigyeltek rá. Mindeddig négy írás jogait vásárolták meg, közülük három adaptációja mostanra el is készült: Edward Zwick a Trial by Fire, Alexandros Avranas a True Crime című riportot dolgozta fel (filmje címe Dark Crime lett), a The Old Man and the Gunt pedig David Lowery vitte azonos címmel filmre.

Lowery filmjének eredeti – a magyar forgalmazásban kasztrált – címe Örkény István-i képzettársításokat enged meg (lásd Az öregember és az autó című gyöngyszemet), ami egyfelől nyilvánvalóan véletlen, másfelől sokat sejtető. A film, legalábbis részleteiben, örkényi módon groteszk tónusú, és ugyan nem jól centrírozott a szerkezete, mert botladozó a tempója, már ezekért a pillanatokért érdemes megnézni.

De nem csupán ezekért. Ha egy filmről csak annyit tudunk, hogy minden idők egyik legjelentősebb színészét élete utolsó főszerepében látni benne, az már önmagában érdekes lehet. Még inkább csigázza a kíváncsiságot, ha azt is tudjuk, hogy rendhagyó, a műfaji kódokkal zsonglőrködő cops-and-robbers-moziról van szó, melyből épp a hasonló filmek egyik legfontosabb összetevője, a suspense hiányzik.

A film cselekménye a nyolcvanas évekbe vezet, amikor végtelennek tetsző bankrablás-sorozat borzolja a kedélyeket az Államokban. Az akciózó banda tagjai kivétel nélkül nyugdíjas-korúak, ráadásul a klasszikus terroreszközöktől (a lőfegyverek használatától, a fizikai kényszerítéstől) tartózkodnak a rablások során, a rendőrség – és persze a bankalkalmazottak – mégis tehetetlenek velük szemben. A kompánia agya a hetvenen túli Forrest Tucker, a kamaszkora óta börtönöket járó, notórius visszaeső és veterán szabadulóművész, aki ekkorra már vagy tucatnyi sikeres szökést hajtott végre különböző fegyintézetekből. Utóbbi figurát alakítja – nyolcvankét évesen – Robert Redford, az egyetemes mozitörténet egyik legkarakteresebb – nemhogy a gesztusairól, de már pusztán az árnyékáról felismerhető – színésze. Az asszisztensei igazi „all star movie”-t kanyarintanak a filmből, a mellékszereplők között Keith Carradine-t, Tom Waitset, Danny Glovert találni, valamint – elsősorban – a csodálatos Sissy Spaceket, Forrest szerelme szerepében. A mellékalakok nemcsak szuggesztív jelenlétükkel, de szavaikkal is emelik az előadás fényét. A filmet erősítik a néhol – igaz, talán nem elégszer – felhangzó innovatív dialógusok („Az úszógumim felfogta a golyót…”; „A nehezén túl vagyunk. Már csak le kell csapni rájuk…”).

Jóllehet az idézett mondatok akciónarratívát sejtetnek, David Lowery munkájából a cops-and-robbers-filmektől, továbbá a szőrmentén megidézett criminal couple-moziktól elvárható akciózás hiányzik. A kevésbé lendületes cselekményvezetés – sőt: a slow cinema – iránti szimpátiáját korábban nagy erővel demonstráló Lowery (lásd a Kísértettörténet című munkájáról szóló kritikát a tavaly júniusi dvd-rovatban) meglehetőst öregurasan vezeti elő a történéseket, mintha csak a főszereplő élettempóját kívánná rekonstruálni a film ritmusával. A nyomozásnarratíva legkevésbé sem érdekli, inkább karakterközpontú mozit forgat, ami üdvözlendő erény napjaink felgyorsult (mozgóképes) világában, gondot jelent viszont, hogy egy efféle vállalás maximálisan izgalmas alakokat kíván, márpedig itt a két központi szereplő közül a Casey Affleck játszotta zsarufigura kevéssé érdekes: egyetlen jó jelenete van csupán, ráadásul az is inkább a Redford-figura miatt, semmint miatta működik.

Lowery számára a minta feltehetően a hetvenes évek Hollywoodi Reneszánszának a modernizmus által megérintett, és a cselekményvezérelt filmek egyeduralmát megkérdőjelező csúcsdarabjai lehettek, azok, amelyek szerepeiben Redford (Ilyenek voltunk, Az elnök emberei), Sissy Spacek (Sivár vidék, Carrie), sőt Keith Carradine (Nashville) pályájuk talán legfontosabb alakításait nyújtották. Gyönyörű jelenet a zárlatban, amikor Redford és Spacek Monte Hellman Kétsávos országútját (1971), minden idők egyik legjobb hollywoodi – egyúttal minden ízében antihollywoodi – filmjét nézik a moziban. Áhítattal bámulják a vásznat, mint két gyerek, amikor először lát mozgóképet. Vagy mint két idős ember, aki múltjának hőstettein mereng, a szája szegletébe rejtett mosollyal.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14284