|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
DVDŐrzött időTóth Menyhért
The Keeping Hours –
amerikai, 2017. Rendezte: Karen Moncrieff. Szereplők: Lee Pace, Carrie Coon,
Sander Thomas. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 91 perc.
A kortárs
függetlenfilmes szcénában mostanában kifizetődő stratégiának bizonyul a Ghost alapötletét kevésbé fősodorbeli
stílusban újrahasznosítani. A 2016-os cannes-i filmfesztivál nagy esélyesének
számító A stylistban a tragikus hirtelenséggel eltávozott
ikertestvérével csetelt a főhős. A tavalyi év indie-üdvöskéje, a Kísértettörténet pedig úgy mutatta be a
szeretett személy elvesztése utáni gyászt, hogy az özvegy folyamatosan érezte
közösen megvett házukban az elhunyt férje jelenlétét. Ráadásul most a jórészt
alacsony költségvetésű horrorfilmekkel foglalkozó Blumhouse-stúdió is kedvet
kapott transzcendens riogatás helyett fájdalmasan melankolikus családi
kísértethistóriát mesélni. Így a horror-címkével tévesen ellátott Őrzött időben néhány ajtócsapkodástól és
villanykörte-robbanástól keletkező jump scare-pillanatot leszámítva semmi
ijesztő nem történik.
A tragédiát egy kisfiú
halála okozza, ami először szétszakítja a film prológusában megismert,
szimpatikus családot, majd hét évvel később − amikor a szomorú emlékek miatt
eladásra szánt házban váratlanul megjelenik Jacob szelleme – újra összehozza. A
rendezőnő, Karen Moncrieff több filmjében is foglalkozott már a klasszikus
családkép összeomlása utáni alternatív famíliaformák létrejöttével, ám míg A halott lányban és A Cate McCall-perben női nézőpontból közelített a témához, az Őrzött idő a fia halálával önmagát
vádoló családfő lelki folyamatait helyezi előtérbe. Sajnos azonban Moncrieff
korántsem akkora műgonddal formálja meg férfi főhősét, mint másik két filmje
női karaktereit. A halott lány és A Cate McCall-per nőalakjai a talán
túlságosan is démonizált férfitársadalomban a boldogulásért harcoló erős, vagy
erőssé edződő, lélektanilag valahonnan valahová eljutó karakterek, az Őrzött idő Lee Pace alakította Markjáról
viszont azon kívül, hogy egy jól menő vállalatnak dolgozik, és hogy az
alkoholhoz menekült a fia halála után, nem tudunk meg semmit. A vele történő
tragédiasorozat súlyát érezzük ugyan, de az elég hamar kitalálható, az egykori
feleséggel kapcsolatos zárócsavar után már soknak és hatásvadásznak találhatjuk.
Nem beszélve arról, hogy a női főszereplő és a szellemként visszatérő kisfiú
figurája is vázlatos maradt. Így hiába is érzékenyülnénk el a tengerparti
naplemente fényében úszó, szívszaggató zenére vágott zárómontázs alatt, igazán
megindító, férfi nézőpontból bemutatott mozgóképes gyászterápiaként továbbra is
a Csodás álmok jönnek című filmet
fogjuk alkalmazni.
Extrák: Nincsenek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|