|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
DVDSzörnyszülőkBata Norbert
Mom and Dad – amerikai,
2017. Rendezte: Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Selma Blair, Anne
Winters. Forgalmazó: Universal. 82 perc.
Régóta visszatérő
(rém)képzet a populáris moziban a szülőre, felnőttre veszélyes gyermek
figurája, legyen szó pszichopata csemetékről (The Bad Seed, Jófiú, Mikey), mostohacsaládjukat ritkító
ördögfiókákról (Ómen I-II), vagy akár
a karaktertípus vígjátékba delegált változatáról, a kis gézengúzokról (Reszkessetek, betörők!, Clifford, Dennis, a komisz). E felállás fordítottja csöppet sem meglepő
módon jóval kisebb karriert futott be, akadnak azonban vakmerő vállalkozók,
akik időnként mégis próbálkoznak vele. A Szörnyszülők
(bár ezúttal találó a magyar címadás, az eredeti puritánsága említést érdemel: Mom and Dad, azaz Anyu és Apu) a Crank- és Gamer-filmeket társrendezőként jegyző Brian
Taylor első saját játékfilmje (nemcsak rendezte, írta is), amelyben a Nicolas
Cage és Selma Blair által játszott házaspár rátámad a saját gyerekeire, s egy
rejtélyes tömegpszichózis hatására hasonlóképpen cselekszik a kisváros
valamennyi felnőttje. A szűk körben ismert spanyol kultuszfilm, a Ki képes megölni egy gyereket? 1976-os
provokatív Madarak-átiratában egy
szigeten gyermekek gyilkolásszák az odatévedő felnőtteket: mintha a Szörnyszülők ennek a szituációnak lenne
a fordítottja, de amerikai fronton is egyértelműek az előképek, George A.
Romero remeke, Az élőhalottak éjszakája
pusztulásvíziója ötvöződik a Wes Craven-filmekből ismerős családi
kegyetlenkedésekkel.
A Szörnyszülők nem hagy kétséget afelől, értő módon nyúltak-e a
tabutörő témához: ilyen hitvány opusszal még a kortárs mozikínálatban is alig
lehet találkozni. Közhelyekből felskiccelt karakterei, a cselekményépítésben
mutatkozó gikszerek – kivált a flashback-jelenetek
beiktatása a feszültségpontokon –, a zilált vágással és a kézikamerás rohangálásokkal
roncsolt látványszervezés talán csak szimplán dilettáns munkát eredményeznének,
de a filmre rátelepedő mizantrópia és nihilizmus kifejezetten kínossá teszik az
összképet. A módfelett ízléstelen dalválasztások – ezek egyike eredményezi a
film mélypontját, a szülészeten megkísérelt gyilkosság jelenetében – ugyancsak
azt húzzák alá, hogy a Szörnyszülők
mindössze egyetlen bizarr high concept
közel másfél órássá pumpált illusztrációja, amely a nézőjét is semmibe veszi:
végkifejlete nem is annyira nyitott, mint inkább szó szerint befejezetlen.
Extrák: Kisfilm a rendezővel
és a stábtagokkal.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|