|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
MoziK.O.Sepsi László
K.O. – francia, 2017. Rendezte: Fabrice Gobert. Írta: Valentine Arnaud és Fabrice Gobert. Kép: Patrick Blossier. Zene: Jean-Benoît Dunckel. Szereplők: Laurent Lafitte (Antoine), Chiara Mastroianni (Solange), Pio Marmai (Boris), Clotilde Hesme (Ingrid). Gyártó: 2.4.7. Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 115 perc.
Antoine-ban megtestesül a céges
felsővezetőket érintő szinte összes negatív sztereotípia: arrogáns, érzéketlen
és még a feleségét is csalja. Miután különösen megalázza az egyik
alkalmazottját, merénylet áldozata lesz, kómába esik, majd amikor visszatér az
általa vezetett tévécsatornához, azzal kell szembesülnie, hogy már egyáltalán
nincs kitüntetett helye a céges hierarchiában – sőt, időjóssá fokozták le. De
még az is lehet, hogy soha nem is volt több egy közepesen kínos tévébemondónál.
Fabrice Gobert első
nagyjátékfilmje a hét évvel ezelőtt bemutatott Simon Werner eltűnése óta – noha rendezője ezt az időszakot
televíziós munkákkal töltötte – vajmi keveset foglalkozik a tartalomgyártás
kreatív oldalával. Ehelyett a főhős hatalomfosztott visszatérése korábbi
munkahelyére ugyanazt a kísérteties tapasztalatot hordozza, amivel Gobert a Simon Werner tinédzsereit, a Visszatérőkben pedig a hegyvidéki
közösséget szembesítette. Bár a K.O.
ideig-óráig képes fenntartani a kizökkent világ feszültségét – vajon
összeesküvés, neurózis vagy alternatív valóság taszította Antoine-t ilyen
kellemetlen helyzetbe? –, a rutinos atmoszférateremtés és a nyugtalanító
kompozíciók alig leplezik, hogy valójában nehézkes tanmese pereg a vásznon. Az Alkonyzónába, vagy még inkább egy Hanta boy típusú komédiába illő szüzsét
– a „rosszember” valami csoda folytán szembesül hibáival – Gobert stílusérzéke
sem tudja túllendíteni az együgyű moralizáláson, amely nem kis mértékben a
felsővezetők iránt érzett ellenszenvre épít (lásd a Harcosok klubját idéző epizódot, ahol ökölharcban vezethetik le
egymás közt az „öltönyösök” és alárendeltjeik a munka közben felgyűlt
feszültséget). De a K.O. még ezzel a
paranoid kapitalizmus témájában szinte kötelező utalással együtt sem elég
ravasz vagy vad ahhoz, hogy bárkit kiüssön.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 4 átlag: 7.25 |
|
|
|
|