|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
MoziEgy német sorsBaski Sándor
A German Life – osztrák,
2016. Rendezte és írta: Christian Krönes, Olaf S. Müller. Kép:
Frank Van Vught. Szereplők: Brunhilde Pomsel.
Gyártó: Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos.
107 perc.
Az idén januárban, 106
éves korában elhunyt Brunhilde Pomsel akkor is fontos tanúja lett volna a 20.
századnak, ha történetesen nem Goebbels propagandaminisztériumában dolgozik
gyors- és gépíró titkárnőként, filmre rögzített visszaemlékezése így viszont
túlzás nélkül nevezhető különleges kordokumentumnak. Az Egy német sors a legkevésbé kreatív dokumentumfilmes formát
használja, a beszélőfejes megoldásnak azonban ezúttal nincs alternatívája.
Pomsel fekete-fehérben fényképezett, ráncoktól barázdált arca úgyis hipnotikus
látvány lenne, ha egy százszor elmesélt történetet mondana fel újra, de mintha
ő maga is itt és most, a kamera előtt számolna el a lelkiismeretével. A
karrierjét egy zsidó ügyvéd titkárnőjeként kezdő Pomsel egyáltalán nem volt
politikus alkat, hidegen hagyták a nemzetiszocialista párt szólamai, a
közhangulatot követve mégis belépett az NSDAP-ba, így kerülhetett be a rádió
érintésével Goebbels minisztériumába. Látszólag nincs bűntudata, azt állítja,
nem tudott a haláltáborok borzalmairól, csak utólag szembesült vele, hogy
milyen rezsimet szolgált, de testbeszéde, az elakadó mondatok és a súlyos
csendek mást üzennek. Mintha nem tudná saját magát sem meggyőzni arról, hogy a „parancsra
tettem” erkölcsisége vagy erkölcstelensége felmentést adhat – ami évtizedeken
át működhetett túlélési stratégiaként, az a halál kapujában önbecsapásként
lepleződik le.
Pomsel monológját rendre
amerikai és német propagandafilm-részletek szakítják meg, amelyek a történelmi
tények ismertetésénél sokkalta hatékonyabban érzékeltetik a korszellemet, a
film utolsó harmadában pedig a koncentrációs táborok felszabadításakor
készített döbbenetes felvételeket is bemutatják rendezők. Ez a három regiszter
– a személyes emlékezet, az állami hazugságpropaganda és a valóság szenvtelen
lenyomatai – együtt adják ki a teljes képet.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 7.5 |
|
|
|
|