|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
MoziAz utolsó családVincze Teréz
Ostatnia rodzina –
lengyel, 2016. Rendezte: Jan P. Matuszynski.
Írta: Robert Bolesto.
Kép:. Zene: Atanas Valkov.
Szereplők: Andrzej Seweryn
(Zdzislaw), Dawid Ogrodnik
(Tomasz), Aleksandra
Konieczna (Zofia),. Gyártó: Aurum Film.
Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 120 perc.
Jan P. Matuszynski
lengyel rendező epikus igényű műve két órába és egy lakótelepi lakásba sűríti a
20. század végének (poszt)szocialista lidércnyomását. Habár az 1984-es
születésű rendező az ábrázolt kornak egy részében még nem is élt, első
filmjében lenyűgöző forgatókönyvírói és díszlettervezői közreműködéssel
kísérteties hitelességgel idézi meg a kort, melyben a bordázott falambéria
lassan mindent beborított. Az utolsó
család Zdzislaw Beksinski (jelentős festő, fotográfus, grafikus) és
családja valós történetén alapul, nem szabad feldolgozás, hanem nagyon is
valósághű megidézése a múltnak. Beksinskiék az egyik legalaposabban dokumentált
család a lengyel történelemben, a családfő ugyanis szinte megszállottan
rögzítette a legkülönbözőbb formában (levelek, fotográfia, hang- és
videofelvételek) a mindennapjaikat. A hatalmas anyag alapján a film az 1977 és
2005 közötti időszakból idéz fel epizódokat, megrajzolva a korszak
kelet-európai életérzésének tablóját. A cselekmény szintjén az abszurd mozaikot
a fura életbölcselettel megáldott festő és öngyilkos hajlamú, neurotikus fiának
(híres rádiós személyiség, zenekritikus, filmfordító) nem éppen hétköznapi
interakciói szolgáltatják.
A vállalkozás
dinamikáját több szinten is a grandiozitás és a kisszerűség paradox feszültsége
teremti. Mintha a (volt) szocialista blokk három évtizedének epikus igényű
freskóját – a korszak Andrej Rubljovját
és Stalkerét – egy varsói panel
sokadik emeletén látnánk megelevenedni. A film szinte teljesen lakótelepi
belsőkben játszódik – jellemző módon jóformán csak akkor látunk külsőket,
amikor a kezdetben öt tagú család kihalása kezdetét veszi, és a filmet temetések
egyre gyarapodó epizódjai kezdik tagolni. A képi megfogalmazás is a tágasság és
szűkösség paradoxonjára épít: a szélesvásznú (2.35 : 1 képarányú) film a
látványvilágot igen gyakran, sokszoros belső keretezéssel a kép középső
harmadába szorítja be. A fix kamerával kalitkaszerűre komponált tér
beszorítottság-érzését egészítik ki a kameramozgások, amelyek szűkös és
nyomasztó labirintusként rajzolják fel a lakás terét. A szélesvászon
alkalmanként mégis képes a festő dolgozószobáját sajátosan nagyszabású
műteremként érzékeltetni. A film izgalmas eredetisége éppen ebben áll: vizuális
stílusra fordítja le az ábrázolt korszak atmoszféráját, drámáját.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 4 átlag: 8 |
|
|
|
|