|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
MoziA pinceKovács Bálint
Im
Keller – osztrák, 2014. Rendezte: Ulrich Seidl. Írta: Veronika Franz és Ulrich
Seidl. Kép: Martin Gschlacht. Gyártó: Coop99 / MMK Media / Ulrich Seidl Film.
Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos.
81 perc.
A pince
című dokumentumfilm lehetne Ulrich Seidl magnum
opusa, eddigi filmjeinek összegzése, hiszen az osztrák halálmadár egész
pályája során az emberek metaforikus pincéiben kutakodott: megmutatta, mit
akarunk titokban tartani, mit szégyellünk, mit rejtünk el normális esetben
mások szeme elől. A metaforát most lefordította a valóság nyelvére, hogy
kiderítse, mit csinálnak az emberek a házaik alagsorában.
A
megközelítés és a formanyelv lényegében ugyanaz, ami Seidl minden filmjére –
fikciósra és dokumentumra egyaránt – jellemző. A szenvtelenül hideg, gondosan
komponált, mindig szimmetrikus állóképekkel tarkított, sokszor statikus
kamerával felvett jelenetek a naturalizmussal, hiperrealizmussal akarnak hatni:
a tabukat nem ismerő beállítások kényelmetlen fészkelődésre késztetnék azt a
nézőt, aki nem makacs önismétlést lát bennük, hogy kizökkenjenek és kénytelenek
legyenek a filmek által magukba nézni. A kamera kényelmesen elidőz a szubmisszív
férfi heréjére erősített több kilós súlyokon, a szereteten, ami megcsillan a
Hitler-festményről áradozó, privát náci emlékszobát fenntartó férfi szemében,
vagy a szadista férfin, ahogyan a korosodó, nem épp Hollywood-kompatibilis
testalkatú szub barátnője meztelen fenekét és széttett lábát pálcázza, később
pedig a kamerával szembeállított férfi aprócska péniszén.
Csakhogy
a máskor olyan tökéletesen kidolgozott hatásmechanizmus ezúttal megbicsaklik,
és gyakorlatilag az egész film öncélúnak tűnik. Seidl ugyanis nem talál
semmilyen vezérelvet, amely megindokolná, miért szerepelnek egyazon filmben a
rasszista sportlövészek és a magányában műanyagbabát babusgató nő. Mintha a
jelenetszelekciót csak az érdekességfaktor befolyásolta volna, és nem az, hogy
kiderüljön általa, mi is a rendező filmmel átadni érdemes, egyéni közlendője,
sajátos nézőpontja a világról.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 20 átlag: 5.6 |
|
|
|
|