KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/november
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: John Alton 1901-1996
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Marivaux és Sarajevaux Velence
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Fém és hús David Cronenberg filmjei

• Nádori Péter: Fehér-házi-mozi Amerikai elnökfilm
• Fáber András: A boldogság profán prófétája Casanova a filmsztár
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Csejdy András: És mégis mozog a kép Sundance filmhét

• Fáber András: A magyar Casanova
MULTIMÉDIA
• Horváth Antal Balázs: Paradicsom eszképistáknak Interaktív mozi
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Idiótaképzés Égi manna
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Szalon-beszélgetések Internet
MAGYAR MŰHELY
• Kristóf B. Attila: Mohács óta számoljuk a kudarcokat Beszélgetés Simó Sándorral
• Bihari Ágnes: A derengő lenyomat Beszélgetés Sopsits Árpáddal
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Póttörténelem A vád
• Nevelős Zoltán: Indokína aljas utcái A riksás fiú
• Csejdy András: Vegyes zöldség Négy szoba
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Véres aratás
• Barna György: Ha ölni kell
• Vidovszky György: Láncreakció
• Vidovszky György: Phenomenon
• Harmat György: Bölcsek kövére
• Barotányi Zoltán: A kalandor
KÖNYV
• Nagy Eszter: Föld Ottó: Fénytörések
• Politzer Péter: Dr. Kricsfalvi Anita: A filmrendező és a producer

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ünnepség

Ardai Zoltán

 

Pupi Avati stílusa 30–40 évvel ezelőtti mintákat követ. De nem az utánérzések bágyadtságával, s nem is parodisztikusan: ha Az ünnepséget fekete-fehér kópián néznénk, azt is hihetnénk, hogy valóban az olasz film nagy korszakából látunk egy kevéssé ismert művet. Avati keserű meséje régimódian kerekdedre szabott történet az ötvenes évekből, s didaxisa éppoly külsődleges, mint a neorealizmus nagyjainál: épségben hagyja a film legfőbb értékeit. Még az sem ártott volna Az ünnepségnek, ha kezdő és befejező képsorait kenetesen érzelmes narrátorhang kíséri; a legtöbb jelenetnek kínzóan igaz helyzetek adnak feszültséget, s nem „kiváló színészi alakításokat” bámulunk, hanem életutakat és magatartásokat, amint egy-egy gesztus átvilágítja őket. Gyakran a szereplők közt érezzük magunkat, a szabad levegőn. Az ilyen filmek nem feltétlenül nagyon jelentősek, de bizonyos, hogy nem romlékonyak, s lényegtelen, hogy aktuálisak-e vagy sem.

A történet rút külsejű főhőse – egy mindenféle munkához értő falusi pék – vállalja annak a pusztuló villának a felújítását, amelyben a háború előtt inasként szolgált. Nem a nagy kereset lehetősége vonzza, hanem az, hogy ismét kapcsolatba kerülhet egykori úrnőjével. Ahogyan ő értelmezi, az úrnő annak idején szerelmi jelet adott neki, ez persze megváltoztatta az ő egész életét. Most aztán olyan megaláztatásban lesz része, mint még soha. Az asszony és családtagjai úgy használják ki őt, és kamaszfiát, meg két fogadott segédjét, hogy oda sem igen figyelnek. Avati viszont eléri, hogy mi, nézők, annál inkább odafigyeljünk a népi balekok e gyülekezetére. A fiúk és a szerelmes pék – amint magukra maradnak bátor nagyvonalúságukkal, amelyet csalódottan is megőriznek –, a pék idős apja, elhagyott felesége – ezek az alakok, arcok furcsán, fájdalmasan  megnőnek bennünk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5239