MoziShirley – A valóság látomásaiLichter Péter
Shirley: Visions of Reality – osztrák, 2013. Rendezte és írta: Gustav Deutsch. Kép: Jerzy Palacz. Zene: Christian Fennesz. Szereplők: Stephanie Cumming, Christoph Bach, Florentín Groll, Elfriede Irrall. Gyártó: KGP. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 92 perc.
Az osztrák film leginkább Haneke és Seidl
révén él a köztudatban, pedig a hatvanas évek óta a marginális filmkultúra, az
avantgárd egyik fellegvárának is tekinthető. Az elsők között Peter Kubelka és
Kurt Kren robbant be a kísérleti filmes diskurzusokba, a nyolcvanas évek óta
pedig Peter Tscherkassky, Martin Arnold és Valie Export révén került az osztrák
avantgárd a világ élvonalába.
Ebbe a sorba illeszthető
Gustav Deutsch életműve is, aki egészen mostanáig leginkább talált nyersanyagból
készített látványos experimentális filmeket, amik a műfajra jellemző
önreflektív játékossággal meditáltak a mozgókép történetén. A Shirley – a hatvanéves művész első
játékfilmje –, érdekes módon alig illeszthető be a korábbi avantgárd filmes
életműbe, vagy egyáltalán a kísérleti film megszokott kereteibe.
A Shirley nem más, mint tizenhárom Edward Hopper festmény
megfilmesítése, pontosabban „életre keltése”. A festő különböző korszakaiból
kiválasztott emblematikus képeket egy központi karakter, a címadó színésznő
köti össze, az ő életének különböző szakaszaiba pillanthatunk bele. A személyes
élettörténet hátterében pedig végig ott húzódnak az USA történelmének huszadik
századi fordulópontjai, a gazdasági válságtól a McCarthy-éra elfojtottságáig.
Az amerikai festészet
huszadik századi klasszikusa a harmincas évektől a hatvanas évekig nyúló
pályáján, a korabeli izmusokba nehezen beilleszthető módon, titokzatos
hangulatú tájképekkel, utcákat és hotelszobákat ábrázoló festményekkel mesélt a
korhangulatról, a városi emberek magányáról. Képei magukon viselik a korszak
filmjeinek stílusjegyeit, kiüresítő kompozíciói pedig olyan rendezőkre volt
hatással, mint Jarmusch vagy Wenders. Deutsch filmje egy-egy képet úgy kelt
életre, hogy a festmények rajzos textúrája megmarad, a képbe komponált
színészek és tárgyak valahogy egybeolvadnak a festett részekkel. E különös
technika révén egy nehezen megragadható álomszerű hangulat telepedik a filmre,
ami a statikussága, a megszokott filmszerűség hiányának ellenére is izgalmas
marad.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 202 átlag: 5.55 |
 |
|
