KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Örökzöld
• N. N.: Tomás Gutiérrez Alea (1928–1996)
MÉDIA
• György Péter: Tedd a magadévá! Média és közszolgálat
• Simó György: A civilizált reklám Beszélgetés Sipos Józseffel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A démon papucsa Cannes

• Bori Erzsébet: Két kutya húzta Az író Tarantino
• Horváth Antal Balázs: Amerika a taccsvonalról Hollywood-alsó
KÉPREGÉNY
• Kertész Sándor: A képregény Griffithe Százéves rokonság
ANIMÁCIÓ
• Karátson Gábor: Halkoporsók Animáció
DOKUMENTUMFILM
• Csejdy András: Kezelt dokumentumok Beszélgetés Domokos Jánossal és Dömötör Péterrel
• Simó György: Kezelt dokumentumok Beszélgetés Domokos Jánossal és Dömötör Péterrel
• Muhi Klára: A kíváncsiság kútja Magyar tarka
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Az élet filmje Virtuális természet
• Dániel Ferenc: A jövő a páviánoké Krízisképek
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Déltengeri presszózene Bukott angyalkák
• Csejdy András: Zoológus pácban Angyalok és rovarok
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Semmihasznák
• Ardai Zoltán: Teljes napfogyatkozás
• Schubert Gusztáv: Jefferson Párizsban
• Simó György: A szikla
• Takács Ferenc: Arc
• Vidovszky György: Leszámolás Denverben
• Boros József: Most és akkor
• Tamás Amaryllis: Legbelső félelem
• Hungler Tímea: Majomparádé
• Simó György: Menekülés az éjszakába

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fourbi

Báron György

 

Alain Tanner második játékfilmjében, az 1971-es Szalamandrában két barát – riporter és író – próbál egy régi bűncselekmény nyomára bukkanni. Egyikőjük a tényeket kutatja makacsul, másikuk bezárkózik a szobájába és szabadon ereszti a fantáziáját. Esténként elmesélik egymásnak, mire jutottak. Semmire. Egyik módszer sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy általa közel férkőzzenek a valósághoz.

A Szalamandra két kedves, bumfordi szereplője, Jean-Luc Bideau és Jacques Denis (mint Stan és Pan, mondta rájuk nevetve a film hősnője) röpke sétálószerepre felbukkan a klasszikussá öregedett mester legfrissebb művében, a Fourbiban is, mely egy kezes kutyáról nyerte a címét. Amúgy nem kutyáról van benne szó, hanem ebben is nyomozásról, a Szalamandráéhoz hasonló eredménnyel, pontosabban eredménytelenséggel. Fiatal lány évekkel ezelőtt megölt egy rátámadó férfit. Nyolc év elteltével élelmes filmproducer próbál rácsapni a sztorira. Dúsgazdag, kövér kutyaeledel-gyárost nyer meg terve támogatására. Itt lép be a történetbe Fourbi, a szóban forgó lány kutyája. A pincérnőként dolgozó tettes, kit annakidején a bíróság fölmentett, szép summát kap a sztori elmeséléséért, s jókora előleget vesz fel az állástalan regényíró is a forgatókönyvért. Még potya kutyaeledelt is kapnak, ám az nem ízlik Fourbinak, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy a pincérnő nem képes elbeszélni a történteket a naphosszat a nyakán ülő írónak. Nem azért, mert nem akarja, hanem azért, mert a fontos történetek igazából elmondhatatlanok. Később az író szerelme, a szépséges színésznő próbálkozik, sikere esetén ő játszaná a megfeneklő film főszerepét – de ő sem ér el eredményt. Nem tudjuk meg, mi történt, s ettől lesz igazán izgalmassá a film. Nem azért, mintha így még erősebben furdalná az oldalunkat a bűneset rejtélye, hanem azért, mert lassanként rájövünk, hogy ez egyáltalán nem fontos. Tanner minden komoly filmje e felismeréshez vezet el bennünket. Hogy amit lényegesnek gondolunk – pénz, munka, akció, siker, mindaz, ami látszólag előbbre viszi a világot –, igazából nem érdemes a figyelmünkre. Ő az iparkodó, szabályos Svájc mögött fölfedezte a másik Svájcot: a szabálytalan, bohókás bölcselők, a jólelkű semmirekellők Svájcát. Aztán, ahogy idősödött, s lett egyre keserűbb és ingerültebb, fölfedezte az okkal lázadók, a dühös anarchisták Svájcát is. Az idős, morózus Tanner már kevésbé volt érdemes rokonszenvünkre, még akkor is, ha értettük kedélye elborulásának okát. Utóbbi munkái – köztük a Lady M. naplója, amelyet néhány éve maga hozott el Budapestre, s kommentált fáradtan, nekibúsultan – legalább akkora csalódást okoztak a nézőnek, mint készítőjüknek – okkal – a világ sorsának alakulása. Legfrissebb filmje, a Fourbi nemcsak témájában, hanem szellemiségében is visszakanyarodást jelent a korai remeklésekhez. Könnyed, játékos és filozofikus mű ez, sugárzik belőle a szeretet és a megbocsátás. Az elállatiasodott ezredvégi mozi korában öröm nézni e film keresztbe-kasul egymásba szerelmesedett négy ifjú hősét, amint a záróképen önfeledten sétálnak a folyóparton, tesznek pénzre, producerre, kutyatápszer-gyárosra, s arra, mi lesz a sztorival, mert tudják, hogy ami lényeges, az elmondhatatlan, s ez az igazi történet. A dagadt kutyaeledel-gyáros megesküszik, soha többé nem áll le filmesekkel, ám ezt hőseink nem bánják, s nem bánja a velük sétáló címszereplő sem, mert rühelli a műtápot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1567