KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Másnaposok

Baski Sándor

Hangover – amerikai, 2009. Rendezte: Todd Phillips. Írta: Jon Lucas és Scott Moore. Kép: Lawrence Sher. Zene: Christophe Beck. Szereplők: Bradley Cooper (Phil Wenneck), Zach Galifianakis (Alan Garner), Ed Helms (Stu Price), Heather Graham (Jade), Jeffrey Tambor (Sid Garner). Gyártó: BenderSpink / Green Hat / Legendary. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 100 perc.

 

Eric Berne pszichológus főművében, az Emberi játszmákban felsorolja az alapvető férfibeszélgetés-típusokat, és bár konkrétan nem említi, biztosak lehetünk benne, hogy az „úgy berúgtam múlt éjjel, hogy semmire sem emlékszem” kezdetű diskurzus is egy népszerű, minden földrészen gyakorolt rítus, amely éppen egyidős az alkohol feltalálásával. A játszma célja, hogy a résztvevő felek egymásra licitálva bizonygassák, hogy mennyire jól érezték magukat az elmúlt éjszaka, az emlékmozaikok kollektív összeillesztgetése pedig segít elmélyíteni az ivócimborák közti macsó kötelékeket.

Hálás dolog erről a profán aktusról filmet forgatni, lévén, hogy a hasonló élményekkel felvértezett közönség maximálisan bele tudja képzelni magát a szereplők helyzetébe. A Másnaposok nem is nagyon tesz mást, mint a mindenki által ismert alapszituációt, a komédia szabályainak megfelelően, végletekig viszi. Hőseink, akik egy legénybúcsú ürügyén érkeznek Las Vegas-ba, a másnapi macskajajos ébredést követően nem csupán gyanús külsérelmi nyomokat találnak magukon – ebben még semmi rendkívüli nem lenne –, de egy tigrist is a fürdőszobában, és egy csecsemőt a szekrényben, miközben kiderül, hogy a vőlegénynek nyoma veszett.

A cselekmény előrehaladtával egyre abszurdabb részletek derülnek ki az elmúlt éjszaka történéseivel kapcsolatban, és minekutána a néző sem tud többet, mint a szerepelők, az erdőből kivezető információmorzsák felcsipegetése legalább annyira izgalmas, mint amennyire vicces maga a nyomozás. A Másnaposok három főszereplőjéből kettő humoristaként kezdte (Ed Helms, Zach Galifianakis), így a poénok időzítésével sincs gond, az pedig hogy ezek jó része politikailag inkorrekt és/vagy altesti irányultságú, az alapszituáció ismeretében teljességgel érthető, sőt indokolható. A fináléban aztán a szereplők visszatérnek a konformista, polgári életükhöz, a Las Vegas-i éjszaka dionüszoszi extázisa pedig megmarad szórakoztató férfianekdotának – ugyanez a sors vár a filmre is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9874