KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ez Amerika

Kovács András Bálint

 

Indianapolisi autóverseny, ahol többen meghalnak. Autóromboló verseny. Esküvő a levegőben és a Las Vegas-i esküvőipar. Autós templom kényelmeseknek és kamion-templom kamionsofőröknek. Női verekedés minden kivitelben. Meztelen szépségverseny. Házasság-technikai tanácsadó férjes asszonyoknak és kézrátevéssel gyógyító csodagyerek. Kutyakupleráj és állatszálloda. Karatézó apácák és az áldozatát a szemünk előtt félholtra verő fejvadász. Fegyverzúzda és fegyveráruház, giliszta-turmix, húsevő hal, csirkenevelde, kövér emberek, öngyilkosok a Golden Gate-en, tizenkét nejű mormon, tetoválóművész és mit tudom én, még mi minden van itt összehordva másfél órában (a film eredetileg két részes!) bebizonyítandó a nézőknek, hogy Amerika nem mindennapi ország. Ezt – bár jómagam nem jártam arra – készséggel elhiszem, hiszen ha több nem is, de annyi mindenkinek eszébe jut Amerikáról, hogy „a korlátlan lehetőségek hazája”.

A film – feltehetően – azzal a szándékkal készült, hogy bemutassa, milyen „kificamodott”, a „kulturált európai” számára sokszor visszataszító dolgokban valósulhatnak meg a korlátlan lehetőségek. Nos, ha elfogadjuk ezt rendező elvnek – márpedig józan ésszel nemigen fedezhetünk fel ebben az összeállításban más alapgondolatot –, akkor ennek a „művelt európainak” – de azt is mondhatjuk: a rendezésnek – a következő jellegzetességeire bukkanhatunk: 1. Álszemérmes prüdéria: egzotikumként számol be a meztelen szépségversenyről, holott – ha már ragaszkodunk a szépségversenyhez –, az mégiscsak egy egészségesebb testkultúrán alapul, mint az, ahol a test bizonyos részeit nemlétezőnek tekintik. 2. Primitív korlátoltság és konzervativizmus: vajon mi rendkívülit vagy ferdeséget talál a rendező abban, hogy Amerikában a kövér emberek rendezvényeket szerveznek maguknak? És mi a rendkívüli abban, hogy van, aki a kövér nőket szereti? A gilisztaevésen való kuncogás pedig csak azt bizonyítja, hogy a rendező egy átlagturista finnyás konzervativizmusával szemlélődik. 3. Igen felszínes szociális érzék: talán ez a filmben a legfeltűnőbb szemléleti torzulás. Ugyanis a fentebb említett – legfeljebb jelentéktelen kuriózumszámba menő – jelenségekkel egy sorban ugyanazzal a turisztikai felületességgel a film beszámol két másfajta tényről is. Az egyik a Golden Gate-en szervezett „öngyilkos elhárító” szolgálat, amely talán lényegesebb társadalmi jelenségre mutat rá, mint a gilisztaevészet. A másik egy ennél is megdöbbentőbb esemény: a New York alatti csatornalabirintusban emberek élnek, sok ezer patkány társaságában. Mi több – jaj de érdekes! – patkányhússal táplálkoznak. Ezek az emberek – a film állítása szerint – csak igen ritkán jönnek föl a napvilágra. Ide a rendőrök sem merészkednek le. De hát ki lepődik már meg ezen, ha emellett azt is látja, hogy úriasszonyok banánon próbálgatnak elsajátítani bizonyos „fogásokat”?

Olyan film ez, mint egy nem túl intelligens turista beszámolója arról, hogy mit látott Amerikában. Nem vitás, ha ezt egy házi vetítőben nézem meg, még szórakoztat is, de moziban már nem érdekel annyira, sőt, nem értem, hogy miért kell a magyar mozikban „házi vetítéseket” rendezni. Mert ez a film leginkább arról szól, hogy milyen hihetetlenül jól érezte magát a rendező Amerikában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7034