KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Úttorlaszok

Vaskó Péter

 

Országok és ellentmondó politikai érdekek satujába szorítva él és küszködik a túlélésért egy nem is olyan kis nép (15-30 milliós nemzet) Ázsiában, amelyet a legnagyobb önálló állam nélküli kisebbségként tartanak nyilván: a kurdok. A Közel-Kelet egyik legtragikusabb vesztese ez az önálló nyelvvel, kultúrával rendelkező nép, amely Irak, Irán és Törökország területén egyaránt jogfosztottan és üldözötten küzd a túlélésért. Krónikások és visszhang nélküli pusztulás ez, a kurdok csak áttételesen vannak rajta a CNN-térképen, ügyük nem jelenik meg foltként a világ lelkiismeretén. A háborúk és üldözések miatt a nyolcvanas évek közepétől felerősödő kurd exodus következtében ma Európában csaknem egymillió kurd él.

E figyelmen és médiafókuszon kívül rekedt, létében fenyegetett nép menekültjeiről szól az Úttorlaszok. A háború és üldöztetések elől saját hazájukból szökő egyszerű emberekről, akik a remélt menedék helyett Európában másfajta létbizonytalansággal találkoznak. Akik a szeretett otthon halálos veszélyéből menekülve távoli és idegen országok már nem élet-, hanem méltóság- és lélekvesztéssel fenyegető elhárító idegenségébe érkeznek. Nincsen számukra hely.

A görög rendező, Stavros Ioannou dokumentum- és játékfilmes elemek keverésével afféle passiójátékot forgatott ebből a szomorú sorsanyagból. A történetben egy férfi keresi testvérét, ugyanazt az utat járva végig, amit öccse követett: bujkálás Törökországban, szökés görög területre, sátrazás Athénban, várva az Olaszországba (majd Németországba, Hollandiába) szökés lehetőségére. Az Odüsszeiát járó bátyéba ékelődik az elveszett testvér története, s a kettő együtt adja ki a teljes vesszőfutást a meneküléstől az otthontalan sodródáson keresztül a végső kétségbeesésig, a végzetszerű vagy önkéntes pusztulásig.

Az Úttorlaszokban, jelképes módon, kizárólag éjszakai jelenetek szerepelnek, s különös feszültséget ad a filmnek, amint látjuk, hogy a valós sorsukat „eljátszó” amatőr kurd szereplőknek nem csupán a filmbeli nehézségekkel, hanem a forgatás számukra idegen, mesterséges helyzetével is meg kell küzdeniük. A szereplők ebben a filmben nem játszanak, de nem is nyilatkoznak: inkább példázatszerűen felidéznek, megmutatnak egy tragikus fizikai- és lelkiállapotot. Hasonlóan, mint a passió esetében: dokumentum és valóság mitológiája ebben a makacsul monoton szenvedés-sorozatban szétválaszthatatlanul egybeolvad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2083