KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kapcsolat

Barotányi Zoltán

 

Az úgy kezdődött, hogy Jodie Foster (ezúttal okleveles csillagász, a földövkívüli élet fürkészője) hosszú évek reménytelen és értelmetlen kutatómunkájától fáradtan csavargatni kezdte autórádiójának keresőjét, s nem hiába. A meglelt üzenet, pusztán formáját tekintve, határozottan emlékeztet a klasszikus detroiti technóra, tartalmát nézve még ennél is morbidabb: kutatóink teljes megdöbbenésére Adolf H. tűnik fel a képernyőn és megnyitja a berlini olimpiát. Szerencsére gyorsan kiderül, hogy Adolf nem az égi üzenet, pusztán egy sorminta, s ha leszedjük a képről, a maradékot meg dekódoljuk, akkor előbukkan egy afféle örökké forgó izé tervrajza, amihez hasonló csak a vurtsliban és némely szorgalmas borsodi feltaláló fejében fordulhat elő. Az izé persze egy afféle tér-idő utazásra való csodamasina, s ettől kezdve már tudható, hogy Jodie Foster, minden földlakók közül először, belebámulhat egy kis zöld hogyishívják dodekaéder alakú fejének mind a nyolc bociszemébe.

És lőn: a szorgalmas szakember sűrű parizás közepette keresztülzuhan téren és időn, vele együtt a lenyűgözött mozinéző, aki majd két órányi filmvontatás után már nem tudja eldönteni, hogy amit lát, az álom, vagy egy különösen súlyos, túladagolásos diszkóbaleset. Jodie amúgy sértetlenül visszatér az űr mélyéből és jólesőn állapítja meg, hogy az űrlények pont olyanok, mint saját elhunyt édesapja, csak lényegesen kevesebb bort isznak és nem köpködik a tévét, ha gólt rúg a mocsok ellenfél. Még egy kis tanulság is jut a végére: az ész (ez Jodie) és a szív (ez meg a kőr bubi) összecsapásából szokás szerint az ösztönélet profitál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1693