KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Telivérek

Kovács Patrik

Thoroughbreds – amerikai, 2017. Rendezte: Corey Finley. Szereplők: Anya Taylor-Joy, Olivia Cooke, Anton Yelchin. Forgalmazó: Bontonfilm. 92 perc.

 

Bajos egy fenékkel két lovat megülni, de bocsánatos bűn, ha egy elsőfilmes rendező teszi, akit a megfelelésvágy hajt. Corey Finley bemutatkozó mozija, a Telivérek egyszerre furfangos biztonsági játék és unikális stílusgyakorlat: filmtörténeti referenciák sokaságát mozgatja, de kor- és trendérzékeny független produkcióként jelenünkről is regélni akar. Főhősei, a tizenéves Lily (Anya Taylor-Joy) és hajdani iskolatársa, Amanda (Olivia Cooke) hosszú idő után sodródnak újra egymás mellé, és mély barátságot kötnek, egyúttal elhatározzák, hogy elteszik láb alól egyikőjük dúsgazdag, ám zsarnoki nevelőapját. Az alapkonfliktus korántsem újszerű, és nemcsak az ítészek által gyakran említett inspirációk (Gyilkos játékok, Mennyei teremtmények, Amerikai pszicho) figyelemreméltók, de a Telivérek még Cronenberg (Térkép a csillagokhoz), sőt Hitchcock (A kötél, Idegenek a vonaton) életművéből is merít.

Szerencsére Finley rafináltan közelít az alapanyaghoz: korlátot szab a bűnproblematikának, és inkább annak bemutatására összpontosít, hogy az aljas célt szolgáló dacszövetség miként emészti fel a lányok lelkét. A hamvasnak tűnő, ám belül romlott Lily és az érzelemszegény, mentálisan zavart Amanda izgalmas és szórakoztató ellentétpárt alkot, s a kapcsolatukat elmélyítő szekvenciák elbűvölően abszurdak, még akkor is, ha árnyékot vet rájuk a dikció fogyatékossága: olykor kimódolt, steril egysorosok keverednek a valószerűen őszinte gesztusokkal. A Telivérek csupán a játékidő utolsó harmadában kezd thrillerként működni, ám a gyilkosságot előkészítő mozzanatok annak ellenére érdektelenek, hogy ekkortájt lép be a történetbe a pitiáner drogdíler, Tim (a fiatalon elhunyt Anton Yelchin utolsó szerepe), s e remekbeszabott mellékfigura úgy kell a nézőnek, akár egy falat kenyér, hiszen a kérges szívű lányok erkölcsi ellenpólusa: megnyerően esendő és szimpatikusan józan.

Miliőábrázolását tekintve elsőrangú a film: Finley és operatőre, Lyle Vincent hideg, fémes színekkel festik meg az egyébként is temetői hangulatú kertvárosi közeget. A kamera hol hosszú, változatos gépmozgásokkal barangolja be a labirintusszerű enteriőröket, hol felülnézetből – akár egy haragvó istenség szemszögéből – kémleli a hősöket, a befogadói tekintetet pedig olykor merész átélezések orientálják. A cselekménybe épített ellipszisek és a mozgóképes intertextusok (különösképp a Holtan érkezett című film noir megidézése) szintén remekül sülnek el, csak épp Lily és Amanda drámája veszít súlyából azáltal, hogy a Telivérek a végkifejletben látványosan megalkuszik a klisékkel. Így aztán debütáns rendezőnk sem korunk ifjúságáról, sem bűnről és bűnhődésről nem tud újat mondani. Formaérzékenysége és karaktervezetési képessége viszont kimagasló akkor is, ha e filmje inkább az indie szcéna középmezőnyét erősíti.

Extrák: Kimaradt jelenetek, kisfilm a látványvilágról és a karakterekről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13838