KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

David Mitchell: Felhőatlasz

Szövegszextett

Roboz Gábor

Többszörös stílbravúr és agyafúrt narratív játék a kortárs angol próza egyik legfrappánsabb képviselőjétől.

David Mitchellnek íróként sosem kellett a szomszédba mennie kurázsiért és ambícióért: a Szellemírók 1999-es debütregényében tíz narrátorral járta körbe a Földet, hogy az Iñarritu-filmeket idéző módon vizsgálja a kauzalitás és a véletlen természetét. A 2001-es number9dream apakeresés-történetében ugyan valamelyest visszafogta magát, ez a kötet sem volt híján a nyelvi bravúroknak, és a narratívával folytatott játék bőven kínált izgalmakat. A 2004-es Felhőatlaszszal pedig végképp bebizonyította, hogy ritka eszes midcult-szerző, aki Nolanhez hasonlóan úgy svindlizik az elbeszéléssel, hogy azt észreveszik az akadémikusok is (lásd a róla írt tanulmánykötetet), ám alapvetően a csemegékre éhes könyvmolyoknak ír.

A regény első sztorijának egyik mellékszereplője, Autua nevében felsejlik a könyv tükörszerkezete: Mitchell hat történetet mesél el egymás után, de úgy, hogy az első ötöt félbehagyja, és a hatodik után fordított sorrendben fejezi be ezeket (saját bevallása szerint is Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazójának koncepcióját gondolja tovább olvasóbarát módon). Az 1850-es években hajózó közjegyzőt az 1931-ben alkotó zeneszerző követi, az 1975-ben dolgozó újságírónőt a napjainkban élő szerkesztő, a távoli jövőben sínylődő „klón” sztorija után pedig a civilizáció végnapjaiban tengődő öregember elbeszélését olvashatjuk.

A félezer oldalas Matrjoska-regény önmagában képes lenne eltartani egy „posztmodern regény”-szemináriumot (Mitchell mellesleg ebből a témából írta a szakdolgozatát), ugyanis felvonultat minden olyan sajátosságot, ami a terminus láttán eszünkbe juthat. A nabokovi szókinccsel rendelkező író magabiztosan lépked műfajok (például pikareszk, konspirációs thriller és disztópia), közegek és nyelvi regiszterek között: hat teljesen különböző kisregényt láncol össze, és felváltva csillogtatja szaktudását, humorát, műveltségét és fineszességét. Kortársai többségével szemben tehát nem egy szövegen belül keveri a zsánereket, hanem egymás mellé helyezi műfaji ujjgyakorlatait, ráadásul a formát (például napló, levél, interjú) is sztoriról sztorira változtatja.

Mitchell a hol Herman Melville-re, hol Evelyn Waughra, hol Russell Hobanre (Ridley Walker) emlékeztető szövegeivel olyan „kísérleti” regénnyel áll elénk, ami inkább idézi a szintén komplex szerkezetekkel bűvészkedő Jonathan Safran Foert (Rém hangosan és irtó közel), mint a jóval avantgárdabb Mark Z. Danielewskit (House of Leaves). Mert bár jobban épít az olvasó kitartására, mint korábbi könyveinél (az első és a hatodik rész archaizáló és roncsolt nyelvezetével még a number9dream szójátékokkal telezsúfolt mesebetétjét is bőven felülmúlja), azért fogja is a kezét: izgalmas főhőssel, világos konfliktusokkal és fordulatos cselekménnyel dolgozó elbeszéléseiben elsősorban mindig a történetre koncentrál. (A könyveit visszatérő szereplőkkel összekapcsoló szerző a Black Swan Green coming-of-age kötetében és a The Thousand Autumns of Jacob de Zoet történelmi regényében pedig már szinte teljesen nélkülözi a narratív truvájokat.)

A Felhőatlasz címe a második sztori zeneszerzőjének szextettjéből ered, amely hat hangszerre és tükörszerkezetre komponált műként a regény struktúrájának forrása. A Mitchellt formalizmussal vádolók szemében persze ez aligha menti fel a szerzőt, az igazán cinikus befogadóknál ráadásul a könyv kulcsmondata kapcsán („a lelkek úgy szelik át a korokat, mint a felhők az eget”) a szereplőket összekötő reinkarnáció sejtetése eleve könnyen céltáblává válhat.

Bár ragadós lelkesedéssel játszik a formával, Mitchell a legnagyobbakhoz hasonlóan alapvetően az emberi természetet vizsgálja, és ehhez „a hatalom akarása” néven ismert nietzschei alapfogalmat használja sorvezetőnek (sőt, az „örök visszatérés” koncepciója is összefüggésbe kerül a regénnyel). A filozófus sokat idézett gondolatának egyik értelmezése szerint az emberi cselekvés végső mozgatóelvét a hatalom megszerzésére irányuló törekvés jelenti, és az író elbeszélései – hol látványosabban, hol burkoltabban megjelenítve alá- és fölérendelt, elnyomó és elnyomott viszonyát – a civilizáció megszületésétől annak bukásáig tartó ívvel pontosan ezt illusztrálják.

Mitchell merész vállalása azért áll meg a lábán, mert a szerző még a legapróbb részletekre is ügyel, és mind a hat kisregényt csurig tölti finom megoldásokkal: rétegzett elbeszéléseivel és blikkfangos nyelvezetével a Felhőatlasz álomszép olvasmányélményt kínál.

 

Cartaphilus, 2012.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/12 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12779