|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA Simpson családCsillag Márton
The Simpsons – amerikai, 2007. Rendezte: David Silderman. Írta: Matt Groenig, James L. Brooks és sokan mások. Zene: Hans Zimmer. Gyártó: 20th Century Fox / Gracia Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 87 perc.
Azok után, hogy egy szedett-vedett kazah riporter betolakodhatott az Egyesült Államok szívébe, és ott kifigyelhette az amerikai néplélek legkisebb rezdüléseit, szükségesnek látszott, hogy a világ autentikus forrásból is értesüljön az Újvilág általános állapotjáról. Az 1989-ben képernyőre született Simpson család a keményvonalas iróniát gyakorló trónkövetelők (Beavis és Butthead, 1993; South Park, 1997) megjelenéséig egyeduralkodó volt az animációs szocio-sitcomok mezőnyében, és a versenytársak sem tudtak csorbítani fájóan őszinte, az általános morális válságot a család mint társadalmi sejt szintjén bemutató humorán, mely 397 epizódon keresztül makulátlanul csillogott képernyőinken. Most, hogy a Bush-kormányzat belső kritikája a nemzetközi publikumot is eléri, boldog-boldogtalan dokumentumfilmet forgat, és a hollywoodi sztárok gyakrabban járnak politikai gyűlésekre, mint logopédushoz, eljött a pillanat, hogy a közép-nyugati családfő prototípusát adó Homer Simpson is szembeszálljon a szövetségi gonosszal.
A Simpson család mozifilm legnagyobb erénye, hogy – bár változott a képarány – az alkotók nem adták fel a tévésorozat dramaturgiáját, és az ömlengős nagyjelenetek helyett megint a helyzetkomikumon van a hangsúly, amely – mint tudjuk – Simpsonék esetében olyan létszükséglet, mint a családi pótlék vagy a tévéújság. Ha pedig akad egy romantikus-tanulságos nagyjelenet, a szereplők tíz perccel később egy beszólással még az emlékét is a földbe döngölik. És bár a történetből adódóan (a korrupt Környezetvédelmi Ügynökség hermetikusan elzárja a világtól a halálra ítélt Springfield lakosságát) számos nagyjelenetre lenne ok, a világmagyarázat helyett a főszereplő az emberi gyarlóság, a kézzel rajzolt 2D-animáció és a remény, mely utoljára hal meg. A Simpson család nem remekmű, de sajnos nem is emlékezetes alkotás, az alkotók ugyanis saját hibájukba estek: a film olyan pergő és szórakoztató, mint a húszperces tévéepizódok, így nem is tűnik többnek azoknál.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1192 átlag: 5.51 |
|
|
|
|