|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégForró záporVajda Judit
El camino de los ingleses – spanyol, 2007. Rendezte: Antonio Banderas. Írta: Antonio Soler. Kép: Xavi Giménez. Zene: Antonio Meliveo. Szereplők: Alberto Amarilla (Miguelito), María Ruiz (Luli), Felix Gómez (Paco), Raul Alevaro (Babirusa). Gyártó: Sogecine / Future Films. Forgamazó: Budapest Film. Feliratos. 118 perc.
Első rendezéséhez, az 1999-es Tűzforró Alabamához képest Antonio Banderas hét évvel később drasztikusan változtatott alkotói attitűdjén. Míg a megható fekete komédia a viszonylag frissen szerzett, szeretett hitves, Melanie Griffith alakítására épült, tehát cselekményközpontú volt és egy erőteljes figurára koncentrált, addig a latin macsó második nagyjátékfilmjében, a spanyol-brit gyártású Forró záporban legalább három hős közt oszlik meg figyelmünk, és a sztori helyett inkább a hangulat és az atmoszféra az érdekes.
A filmben az akciókat és párbeszédes részeket rendre megszakítják a zenével, szépen csengő, költői sorokkal aláfestett jelenetek. A kettő folyamatos váltakozása miatt viszont – akármelyik vonalon is próbálkoznánk – nem sikerül beleélni magunkat a hősök helyzetébe. A hetvenes évek Málagájában öntudatra ébredő, gyermekkorát végleg elvesztő három fiatalról tehát nem tudunk meg sokat – annál többet arról, hogy a rendezőnek minden bizonnyal hiányzik a fiatalkora. A Forró záporban a fejlődés-, férfivá válási történetek minden sablonja megjelenik a közös szexuális kalandozásoktól az első szerelem fájdalmas emlékén és a kortársakkal való vetélkedésen át az idősebb nővel folytatott viszonyig – mindez viszont inkább árulkodik az egyébként szintén Málagában felnövő Banderas saját ifjúsága iránt érzett nosztalgiájáról, mint magukról a karakterekről.
A táncban (az egyik hősnő balett-táncos akar lenni, így többször látunk lassított táncjelenetet) és költészetben (sokat idézik Dante Isteni színjátékát) megragadott hangulatok, a képzelgések, látomások és az állandóan szóló szomorkás zene az álmok szférájába emelik a művet, a szépen hangzó költői sorok azonban gyakran üresen csengenek, ahogy a főszerepet alakító Alberto Amarilla érzékeny arcán sem mindig látunk valódi érzelmeket. A Forró zápor különös film – nem feltétlenül olyan, mint amilyet (főleg rendezői bemutatkozása után) egy főként fősodorbeli filmekben szerepet vállaló színésztől várnánk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 943 átlag: 5.48 |
|
|
|
|