KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miami Vice

Varró Attila

Miami Vice – amerikai, 2006. Rendezte: Michael Mann. Írta: Anthony Yerkovich és Michael Mann. Kép: Dion Beebe. Zene: John Murphy. Szereplők: Colin Farrel (Jones ’Sonny’ Crockett), Jamie Foxx (Ricardo Tubbs), Gong Li (Isabelle), Naomi Harris (Trudy Joplin), Ciarán Hinds (Fujima), Justin Theroux (Zito). Gyártó: Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 134 perc.

 

A jelenkor jelentős hollywoodi stúdió-szerzői manapság komoly érdeklődést mutatnak a televízió mint kísérleti terep iránt – míg azonban Walter Hill (Deadwood) vagy Kathryn Bigelow (Homicide) újkeletű figyelme elsősorban a sorozatokban rejlő epikus lehetőségek felé fordul, a korszak legprogresszívebb erős műfaji rendezőjét lassan húsz éve inkább a rokon/rivális médium formai erényei izgatják. A szűkös életművet szinte kubricki eltökéltséggel, ám főként különféle thrillerekből építhető Michael Mann éppúgy a tévé emlőin nevelkedett, miként az Új-Hollywoodnak ösvényt taposó nagy generáció (Frankenheimer, Penn, Peckinpah) – épp ezért szinte jelképértékkel bír, hogy frissen elkészült program-filmjéhez az alapot első komoly tévésikere, az 1984-89 közt sugárzott Miami Vice-széria szolgáltatja. Akárcsak az elmúlt évtized egyik mérföldkövének tartott Szemtől szemben esetében, ami Mann 1989-es televíziós heist filmje, az L.A. Takedown szélesvásznú újragondolása (és amelynek nyitójelenetét az új film kétszer is megidézi), az idei Miami Vice mozifilm is egy kisképernyőre írt alapsztori (ez esetben a sorozat pilotfilmje) – hozzáigazítva egy másik médium ezredfordulós adottságaihoz. A Crockett–Tubbs-páros érdesebb, befelé fordulóbb és immár kezdettől a Mannre jellemző olajozott profizmussal dolgozik össze, a kolumbiai drogbáró multinacionális főgonosz oldalán elcsábítani való élet- és tettestárssal, a történet pedig nyitva hagyott dupla bossszúszál helyett a beépülős ügynöksztori és a tragikus szerelmi vonal közti ellenpontozás tökéletesre sűrített keveréke.

Mann a Miami Vice elsőre epizodikusnak látszó cselekményében radikálisan szembefordul a közelmúlt akció-orientált dramaturgiai elvárásrendszerével, amikor a húszpercenként kötelező tűzharc-jeleneteket egyszerűen kiejti, és a jóformán csak feszült dialógusokra felszerkesztett történetet egyetlen hosszú és precízen kidolgozott akciófinálé előjátékaként kínálja fel a sorozat-orgazmusokra kondicionált nagyközönségnek. A Miami Vice az Álomgyár első tantra-akciófilmje, nem csupán a végletekig késleltetett erőszak-tetőpont vagy az érzelmi kapcsolatokra történő összpontosítás okán, de mert mindemellett az utat és nem a célt tartja elsődlegesnek: ezért a drámai szerkesztésmód és ezért a Mann-féle digitális stíl-kísérleteket merészen továbbfejlesztő látványvilág: a nagyfelbontású DV-kamerák ezúttal nem csak a nagyvárosi neondzsungelek fénykontrasztjaiból teremtenek egyenrangú szereplőt, de páratlan szépséggel és átéléssel adják vissza a verőfényes dél-amerikai őserdők élénk, páradús atmoszféráját is. A Miami Vice hamisítatlan tévéfilm, de a kifejezés új értelmében: két médium tartalmi-formai egyesülésének kivételes igénnyel készült úttörőjeként – amelynek hidegkékre szűrt fényvilága immár nem a fegyveracélé, hanem a katódsugarú nagyképernyőké.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8826