Láttuk még

Csillagkapu

Barotányi Zoltán

Kellett nekünk annyit emlegetni űrhajós isteneket: megjelentek, akár az utált rokonok, és itt maradtak a nyakunkon. Ők hozták el a fényt, a tüzet, fizikát, a nemzeti alaptantervet, no és a civilizációelméleti fejtegetések átkos hagyományát.

A tradíció akkor is dolgozik, ha véletlenül nem nézünk oda: példának okáért a legendás hírű Roland Emmerich (elégséges, ha filmjei közül csak a Tökéletes katonát említjük) ezúttal egy komplett, Kurt Russellel súlyosbított őstörténetet álmodott a béketűrő és a végtelenül képlékeny filmszalagra. Filmünk hajnalán egy ifjú lingvista felfedezi a prae egyiptomi írást, amely – bár erről még a film készítői sem tudnak – a megszólalásig emlékeztet az ősi türk-magyar rovásírásra. A fiatalember sorra desifrírozza a rejtélyes kifejezéseket: „puli”, „pörkölt”, „fokos”, „törköly”, „köcsög”, „anyád”, „paraszt” – s az egészből nem ért egy büdös kukkot sem. Ez éppen elég ok arra, hogy Kurt Russel és tucatnyi zöldsapkás társaságában átlőjék őt a legendás Téli Hatszög csillagképeivel díszített csillagkapun, egyenest a bús galaktikus messzeségbe. Itt, egy távoli bolygón Egyiptomból teleportált kolhozparasztok nyögik az igát, s szolgálják hamis, ám történetileg hiteles isteneiket: ekkor kiderül, hogy civilizációnkat messze galaxisból érkezett torz akarnokok teremtették, kiknek külcsínyét csak a belbecsük múlja alul.

A rabigát végül legyőzi a lamur, az Eizensteinen iskolázott protokoptok elzavarják Anubiszt és Oziriszt, s egy végső robbanásban feltárul a Rá napisten igazi, „nyolcadik utas” pofája. Igaz is: ez utóbbi teremtmény szintúgy megpróbált érintkezésbe lépni az emberi fajjal, de hasztalan civilizatorikus gesztusok helyett megelégedett a peték lerakásával. Magunk között legyen mondva: neki volt igaza.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 57. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=870

Cikk értékelése:

szavazat: 1100 átlag: 5.55