KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Facér Jimmy

Szentimentális depresszió

Vízer Balázs

Hol unalomba, hol botrányba fulladó kisvárosi élet Indianából, avagy minimálmozi a kertek alól.

 

A poros, unalmas kisváros mindig is az amerikai független film utolsó mentsvára volt, és ironikus módon az amerikai konzervativizmusé is. Ez a vidéki, szegény, aluliskolázott, sokszor bigottan vallásos közeg választja meg a legostobább elnököket, küldi fiait harcolni Irakba és ragaszkodik foggal-körömmel a fegyvertartás alkotmányos jogához, de innen érkeznek a legnagyobb amerikai művészek is.

Az ellentmondás csak látszólagos, az elszakadás és hazatérés motívuma, az identitáskeresés, a család és a közösség szerepe az amerikai film meghatározó eleme, a független filmesek pedig mindig is kedvelték a kisváros egyszerre fojtogató és visszaváró légkörét. Cinikusabb megközelítésben a kisváros a maga sajátos hangulatával, színes karaktereivel különösebb történet nélkül is eladja magát a vásznon – a független film azonban nem garancia az eredetiségre! Steve Buscemi, aki színészként szinte kizárólag félresiklott vagy simán flúgos karaktereket játszik, magánemberként az ideális amerikai honpolgár, aki élete legfontosabb periódusának négyéves tűzoltói munkáját tekinti – és aki szeptember 11-én azonnal szolgálatra jelentkezett, és egy hétig éjjel-nappal életét kockáztatva, nevét eltitkolva dolgozott a romok között. Ugyanez a Buscemi rendezőként ugyan a saját szerepeihez hasonlóan elfuserált karakterekkel dolgozik – észben tartva, hogy az ő esetében eleve erre vagyunk kíváncsiak –, ám minden szürkeség és önsajnálat mellett mégis az életigenlés és az optimizmus filmjeit készíti el.

A Facér Jimmy, Buscemi harmadik rendezése korántsem tökéletes film, kis költségvetésből hamar leforgatott, DV formátumú skicc, hosszan lehetne sorolni a hibáit, mégis fontos darab. Címszereplője, a mániákus depressziós vagy legalábbis ebben a pózban tetszelgő Jim New Yorkban próbált szerencsét, de mindössze pincérkedésig és egy fizetett kutyasétáltató állásig vitte. Visszaköltözik szülei házába. „Talán azért is jöttem vissza, hogy idegösszeroppanást kaphassak” – mondja Jim, de egy félresikerült lelkifröccs segítségével inkább frissen elvált bátyját hajszolja öngyilkossági kísérletbe már az első este. Hősünk tehát nem csupán egy újabb lúzer, hanem igazi seggfej is, aki mindenkibe belemar, aki hozzá közeledni mer, ám egy este összefut Anikával, a világ legbájosabb nővérkéjével, majd a kalandból lassan és bizonytalanul kapcsolat érlődik, miközben Jim mogorva apja utasítására átveszi bátyja munkáját és a helyi kosárlabdás lányok edzői beosztását. Úgy tűnik, mintha minden sínen lenne, ha Jim nem lenne olyan nagy seggfej, és ha nem keveredne egy gonosz nagybácsi pitáner drogügyleteibe. És történik mindez egy melankolikus, sodródó vígjátékban, ami aligha derülne ki pusztán a tartalom elolvasása alapján.

Pontosabb, ha úgy fogalmazunk: a történet időnként vígjátékba fordul. Amikor például az önmagát Evilnek szólító gaz nagybácsi buta machinációit nézzük, vagy amikor a végtelenül vonzó Liv Tylert újra láthatjuk. A belőle áradó derű és üdeség elég ahhoz, hogy a néha már nyomasztóan lassú, Jim üres világfájdalma által irányított film más dimenziót kapjon. Casey Affleck már csak alkatilag is tökéletes az élhetetlen slacker (semmittevő) szerepére, aki, ha csak rajta múlna, ellenne azzal is, hogy a szobájában ülve nála jóval sikeresebb, depressziós írók képeit nézi. És Buscemi szinte kizárólag Casey Affleckből építkezik, aki tökéletesen átéli karaktere nyomorultságát, elpuskázott lehetőségeit, miközben minden nyavalyája, önsajnálata és undoksága ellenére érdekes és talán még vonzó is tud maradni. A film is hasonlóképp működik: néhol kicsit szürke és egyoldalú, néha sehová sem tart, de van olyan kedves és karizmatikus, hogy mindig megbocsássunk neki.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/07 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8668