KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Torino

Rosszkedvűek a srácok

Zsugán István

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

 

A Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja, amely már ötödik évadját élte meg Torinóban, sajátos helyet foglal el az olasz – és a nemzetközi – filmfesztiválok tarka palettáján. A hagyományos itáliai kulturális centrumokkal – Róma, Velence stb. – versenyre kelve szinte szükségszerű volt, hogy a modern ipari-gazdasági hatalmat koncentráló északi nagyvárosok is kivívják a maguk helyét, tekintélyét az audiovizuális média birodalmában. S ha Milánó elsősorban az immár hagyományos film-perzsavásárával, meg a magántelevíziózás nagy moguljává növekedett Berlusconi-impérium egyre növekvő hatalmával, gyorsan bővülő filmgyártási tevékenységével törte meg a hagyományosan kialakult Róma-központúságot az olasz mozgóképiparban és -kultúrában, nem kívánt észrevétlen maradni a szintén tekintélyes ipari-pénzügyi hatalmat összpontosító „FIAT-város”, Torino sem.

Az ismert kritikus, filmtörténész, egyetemi tanár, Gianni Rondolino igazgatásával létrehozta hát a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját, amely alig fél évtized alatt már-már gigantikus méretűvé növekedett. Csupán a hivatalos versenyben 32 film szerepelt az öt kontinens 22 országából; versenyen kívül 18 alkotás, a „Nyílt tér” szekcióban pedig több mint 350 videoalkotást mutattak be 18 országból. Önálló, retrospektív szekcióban vonultatták föl a 60-as évek szovjet filmtermésének legreprezentatívabb alkotásait (25 filmet Danyelijától Paradzsanovon át Tarkovszkijig – az Andrej Rubljovot első ízben a nemrég rekonstruált, eredeti, 205 perces változatában); s külön információs szekciót szenteltek Niger filmgyártásának, illetve az Angol Film- és Televíziós Főiskola volt növendékei munkásságának.

Huszonéves filmesek közérzet-jelentései Nyugat- és Kelet-Európán kívül Hongkongból, Japánból, Tajvanról, a Fülöp-szigetekről, Kínából, Afrikából és persze Észak- és Latin-Amerikából: milyen összképet mutat ez a sokszínű kaleidoszkóp? Sommásan fogalmazva: mintha mindenütt rosszul éreznék magukat a srácok.

Mint például a kínai Chen Kaige Katonai díszszemle című – nagydíjjal kitüntetett – filmjének hősei. (A pekingi születésű ifjú rendező apja is filmrendező volt; neki mint értelmiségi származéknak a „Nagy Kulturális Forradalom” idején félbe kellett szakítania középiskolai tanulmányait, s évekre egy távoli gumiültetvényre vezényelték, majd sorkatonai szolgálatot teljesített, mielőtt visszatérhetett Pekingbe, ahol elvégezte a filmfőiskolát.) A Katonai díszszemle annak a több mint tízezernyi fiatal férfiúnak és nőnek a története, akik nyolc hónapon át naponta kényszerülnek szinte emberfeletti fizikai és pszichikai megterhelések elviselésére, hogy a dísztribün előtt talán majd ők is ott menetelhessenek az október 1-i gigantikus parádén. Pompásan egyénített figurák; az embertelen nyomás következtében kialakuló, elfojtott belső feszültségek, jellemtorzulások és -megszilárdulások érzékeny ábrázolata teszi emlékezetessé Chen Kaige alkotását, amely az európai néző emlékezetében – távolról – Sidney Lumet A domb című, 1965-ös filmjének élményét idézi föl.

Kazahsztán pusztáin játszódik az Alma Ata-i stúdióban készült – Torinóban különdíjat nyert – A műkedvelők című szovjet film (rendező: Szergej Bodrov). Fiatalok műkedvelő rock-együttese portyázik egy roskatag autóbuszon; szeretnék eljátszani lelkükből leledzett kedvenc dalaikat „a népnek”: a kolhozparasztoknak. Szívszorítóan mulatságos kalandozásaik, kudarcos „fellépéseik” során egy öregek szociális otthonában jutnak – képletes – pódiumhoz a kopár udvaron; s bár a többé-kevésbé nagyothalló gondozottak eleinte nemigen tudnak mit kezdeni a számukra teljességgel szokatlan rockzenével, mégis örülnek, mert egyhangú napjaikat megszínesíti valami esemény. A muzsikáló-bolondozó srácokra pedig különleges hatást gyakorol megismerkedésük egy megtört özvegyasszonnyal: hozzájuk hasonló életkorú, egyetlen fiát gyászolja, aki Afganisztánban esett el… A műkedvelő zenészek rozoga autóbusza továbbdöcög a sivár tájban, de már nem ugyanazok a gondtalanul vidám srácok zötykölődnek rajta, akik néhány órával azelőtt voltak.

Rosszkedvű az a fiatal lengyel házaspár is, aki Natalia Koryncka Egy mínusz egy című, 16 perces, łodzi diploma-filmjének szereplője. (A rövid és középhosszú filmek kategóriájának különdíját nyerte.) Az ifjú férj állandóan éjszakai műszakban dolgozik, a feleség nappal; gyakorlatilag csak percekre, félórákra találkoznak a hajnali és az esti rohanások közepette, s családi életük szinte nem egyéb üzenőcetli-váltások monoton sorozatánál…

Álmaiban, filléres képregényekből újjáteremtett fantáziálásában lel csak némi örömet a tajvani Hou Xiao-xian A Nílus leánya című – különdíjas – filmjének hősnője. Anyja rákban meghalt, apja otthonuktól távol rendőrként szolgál, s amikor nagyritkán hazajön, féktelen veszekedésekbe bonyolódik fiával, a kislány lázadozó, majd bűnözővé züllő nagykamasz bátyjával. A lány törékeny vállain imbolyog a foszladozó családi élet minden terhe; nappal felszolgáló egy gyorsétteremben, esti iskolába jár; éjjel mos, főz, takarít; ám a tragédiát nem képes megakadályozni: fivére holtan marad az úttesten egy rablási kísérlet következtében. A Nílus leánya című ponyva-históriából szőtt álomképeket szertefoszlatja a kitalált melodrámánál sokkal kegyetlenebb valóság.

A legjobb női alakítás díját a zsűri is, a tőle függetlenül szavazó közönség is Myriam Davidnek, a francia Virginia Thevenet Játék a tűzzel című filmje főszereplőjének ítélte. (A rendezőnő, Virginia Thevenet neve nem véletlenül cseng ismerősen: színésznőként láthattuk Truffaut, Eustache, Rohmer és mások filmjeiben. Ez a második rendezése.) Eric és Elisa, a párizsi kamasz-testvérpár váratlanul árván marad a nagy lakásban: anyjuk meghal, apjuk már rég elhagyta családját, s tartásdíj, rendszeres anyagi támogatás helyett nagyritkán megvendégeli őket egy-egy óriási adag tejszínhabos fagylalttal… A lány és a fiú szertelenül, vidáman-kétségbeesetten keresi identitását, helyét a hirtelen rájuk szakadt felnőtt világban, s közben óhatatlanul eltévelyednek a szexualitás, s az érzelmi élet labirintusaiban. A film bevallottan „hommáge à Jean Cocteau”: a Vásott kölykök szabad, kötetlen újrafogalmazása.

Inkább keletkezési helye – Szicília –, mint művészi értékei miatt érdemel említést Francesco Calogero Az érintés gyengédsége című elsőfilmje. Messina eddig nem szerepelt az olasz filmgyártás térképén; Calogero Super 8-as amatőrfilmek és kísérleti videók után ezzel a nagyjátékfilmmel debütált. A szakmáját megszállott hivatástudattal gyakorló ifjú messinai nyomdai korrektor históriája – aki szenvedélyesen vadássza a sajtóhibákat; s ezt a tökéletességre törekvést a szerzői szándék szimbolikus jelentőséggel kívánja felruházni – groteszk fordulatokban bővelkedő, kesernyés hangulatú, de nem túl meggyőző filmmé kerekedik. Giorgio, a peches ifjú szicíliai korrektor rosszkedvű – akárcsak megannyi más nemzedéktársa az öt földrész legkülönfélébb pontján, akiket a torinói vásznakról megismerhettünk a Fiatal Filmművészek Nemzetközi Fesztiválján.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/04 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5059