|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégBallistic – Robbanásig feltöltvePápai Zsolt
Nincs művészet, amelyben a különböző stílusirányzatok vagy éppen divatok oly rövidlejáratúak lennének, mint a filmben, trendek jönnek és mennek, egyetlen évtizednél tovább sosem maradva. A nyolcvanas évek közepén az egész világot delejezték John Woo és hongkongi harcostársai a heroic bloodshed kikeverésével, azonban mára ez a műfaj is kifáradt, a szellemétől megérintett filmek java így jobb esetben érdektelennek, rosszabb esetben komikusnak hat.
Szó se róla, a Ballistic alkotói mély alázattal nyúltak a zsánerhez, vérkomolyan vették a műfajt – de éppen ezzel travesztálták azt. A meglehetőst bárgyú, ámde kusza vonalvezetésű sztori egy apró, az emberi bőrbe beépíthető új csodafegyver körül bonyolódik, amit a gonoszok gonosza iparkodik megszerezni, mindhiába, mert összeakad a gyilkosok gyilkosaival. A három központi figurát mozgató mesében jó ideig az sem világos, hogy ki harcol ki ellen, de ennél is nagyobb zavart okoz, amikor végre tisztázódnak a viszonyok. Az összekutyult motivációk leplezése, illetve a narratív lyukak kitömködése céljából a – nomen est omen – Kaos művésznévre hallgató, thai származású direktor élesben vett és keményre főtt akciójelenetek sorával próbálkozik, amelyek kivitelezése annyira leköti figyelmét, hogy a színészek instruálására már végképp nem marad energiája. Hagyján, hogy Ray Park egyetlen pillanatra sem mutathatja meg kivételes harcművészeti adottságait, a mufurc Antonio Banderas, a mord Lucy Liu vagy az örökösen hunyorgó Gregg Henry még a film és műfaja iránti maradék bizalmat is kiöli a nézőből. A heroic bloodshednek maga John Woo adta meg a kegyelemdöfést hollywoodi munkáival a kilencvenes évek elején, és a feltámasztására nem is tett kísérletet azóta. Amit azonban Woo tud, azt Kaos nem. A zsáner ideje lejárt, a Ballistic ezért is nagyon fájdalmas élmény. Fájdalmas, mint golyó a fejben.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 938 átlag: 5.36 |
|
|
|
|