KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera

Az elmélet gyakorlata

Gelencsér Gábor

A szerző immár második önálló kötetében vizsgálja az adaptáció elméletét a magyar irodalom és film gyakorlatában.

 

Elmélet és gyakorlat első olvasásra paradoxonnak ható, mégis termékeny módszertanát követi Sághy Miklós tanulmánykötete. Bevezető, Az irodalmi adaptáció elemzésének módszereiről című fejezetének utolsó részében felteszi a kérdést: „Létezik-e az irodalmi adaptációnak elmélete?” (37) A rövid válasz: nem – amely a könyvben azért cizelláltabban fogalmazódik meg. A lényeg mégis az, hogy az elemzések nem nélkülözhetik a különféle elméleteket, ám „az elmélet kritikai erejét a gyakorlat, azaz a konkrét elemzések minduntalan gyengítik és aláássák, hisz más módon – zárja következtetését a szerző – nem is létezhetnének”. (39)

Mindezt meggyőzően bizonyítják a kötet tanulmányai, amelyek kivétel nélkül komoly elméleti apparátust mozgatnak, s ennek következtében az ismert adaptációkról is képesek újat mondani – anélkül, hogy mindezt egyfajta metaelmélet vagy adaptáció-történet ernyője alá erőltetnék. A XX. századi magyar irodalmi művek filmes adaptációi alcímet viselő könyv esettanulmányokat tartalmaz, s ezek önmagukban érdekesek és érvényesek.

Az írók Krúdytól és Csáthtól Ottlikon, Mándyn, Mészöly Miklóson és Kertész Imrén át Esterházyig és Parti Nagy Lajosig ívelik át a 20. század irodalmát, az adaptációk pedig a hatvanas évek végétől a kortárs filmig követik egymást. Nemcsak az írók, az irodalmi művek, hanem az adaptációk karaktere is igen különböző, s ennek megfelelően keres a szerző más és más elméleti fogódzót elemzésükhöz. A kötet egyes tanulmányainak ismertetése helyett a továbbiakban azok legeredetibb és leginspiratívabb részleteit emelem ki.

Rögtön ilyen a Csáthnál magától értetődő freudizmus hatásának nyomon követése Szász János filmjein. Sághy meggyőzően bizonyítja, ahogy az adaptációk felerősítik a freudista olvasatot, s ezáltal kevesebb titkot hagynak a Witman fiúk történetében és főképp az elmebeteg nő naplójában (Ópium), mint maga az író (noha nézete szerint a filmek még így is hagynak némi teret a többféle lélektani értelmezéseknek). A Szindbád esetében egy igen kurrens elméleti keretet (a nemek politikája) alkalmaz, aminek révén Krúdy nőábrázolását talán igazságtalanul marasztalja el (nem számolva az író korának szemléletmódjával), ám kétségtelenül eredeti szempontot hoz be a mű értelmezéséhez. A rendező sem „aktualizálja”, netán „piárosítja” az író nőábrázolását. Méghozzá azért, derül ki Sághy nagyívű elemzéséből, mivel a szindbádi vágyakozás nem egy nő, hanem végtelen sorozatukkal azonosított, és ekként soha el nem ért nők után történik, vagyis nem egy idealizált személyért, hanem annak egyfajta szubsztanciájáért. Ennek mély belátását a szerző(k) és hősük iróniája fogalmazza meg, kérlelhetetlenül. A valódi elmozdulás Huszárik filmjében – Krúdy befejezetlen Szindbád-történeteivel szemben – a főhős halála, ami természetesen a szexualitással, a nőkkel kapcsolatosan jelenik meg a filmben. A Sághy által elemzett jelenetek még fokozhatók és bővíthetők. A záróképen Szindbádot orgonafújtatás közben éri a halál, mely tevékenység felidézi a szexuális aktust, azt pedig mondani sem kell, hogy az orgonánál egy gyönyörű nő ül. A felsorolt példákat pedig kiegészíthetjük még eggyel. A film egyharmadánál, a Florentin-jelenetbe váratlanul egy rövid, raszteres „felületű” flashback ékelődik: a gyermek Szindbád beles egy ravatalon fekvő kislány szoknyája alá…

Szomjas György Diákszerelem és Surányi András Film… című adaptációja kapcsán Sághy korábbi kötetének (A fény retorikája. A technikai képek szerepe Mándy Iván és Mészöly Miklós munkáiban) elemzéseit gondolja tovább. A Mándy-adaptáció „hűségesnek” számít, a médiumváltás mégis fontos következményekkel jár; Mészölyé „hűtlen”, s a médiumváltásnak sem lesz különösebb eredménye. A két film egymás mellé helyezése jól bizonyítja, hogy az adaptációelmélet próbája a gyakorlat.

Érdekes megközelítést nyújt a Hajnali háztetőké, miszerint a film nem Ottlik művét, hanem az író kultuszát adaptálja. E „nagytotál” helyett a „közelkép” léptékét alkalmazza az Idő van mikróelemzése, amikor a posztmodern szubjektum jelentésszóródásának képi-montázsbéli megvalósítását mutatja be. A Sorstalanság filmváltozatáról, ha újat nem mond is Sághy elemzése, többféle nézőpontból bizonyítja a film megtekintése során keletkezett benyomásunkat – amelyek közül az egyik a regényhez képest a forgatókönyv, illetve a film megváltozott nézőpontja. Végül a Taxidermia-elemzés a filmhez méltó széles kultúrtörténeti kitekintéssel közelít tárgyához, s az adaptációs mellett egy másik, a kortárs magyar filmre igencsak érvényes elméletet is mozgósít, a test poétikáját és politikáját.

Sághy Miklós munkája nem nélkülözi az elméletet, de nem is fetisizálja. A gyakorlat, azaz az elemzés, a teljesebb megértés érdekében alkalmazza – s ez meglátszik írásainak stílusán is. Tanulmányai legalább annyira olvasmányosak, mint – mutatis mutandis – a vizsgált filmekben adaptált irodalmi művek.

 

Kalligram, 2019.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14282