|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziEgy lélegzetnyireVarró Attila
Dans la brume –
francia, 2018. Rendezte: Daniel Roby. Írta: Guillaume Lemans, Jimmy Bemon és
Mathieu Delozier. Kép: Pierre-Yves Bastard. Zene: Michel Corriveau. Szereplők:
Romain Duris (Mathieu), Olga Kurylenko (Anna), Fantine Harduin (Sarah), Michel
Robin (Lucien), Anna Gaylor (Colette). Gyártó: Quad Productions. Forgalmazó: Big
Bang Media. Szinkronizált. 89 perc.
A francia műfaji
hagyományok felől közelítve egy Párizsban játszódó katasztrófafilm, amelyben a
földmélyről feltörő mérges gázok ötemeletnyi magasságig kiirtják a lakosságot,
két lehetséges út közül választhat: vagy Luc Besson-i parcours-akciófilm lesz posztapokaliptikus bandák versenyfutásával
az Eiffel-torony oázisáig vagy az extrém-horror találkozása az
egzisztencializmussal a Nyers és a
vadonatúj Az éjszaka felfalja a világot
szellemében. A kanadai származású Daniel Roby (híven bemutatkozó
vámpírfilmjéhez a Fehér bőrhöz),
inkább a cronenbergi tiszta forrásból merített a feladathoz, kevesebb gore-ral és ideológiával, ám hatékony
minimalizmussal, erős drámai maggal és szépséges evolúciós tanulsággal –
főszerepben egy szülőpárossal, akik ritka genetikai betegségben szenvedő
kislányukat próbálják kimenteni légmentesen védett keszonjából egy rebootolt új
világba, ahol talán új alapokra kerülhet az emberiség és a bolygó elcseszett
párkapcsolata.
Az Egy lélegzetnyire nem sokat módosít/újít a műfaji alapképleten, feszes
másfél órában felmutat pár elvárt akciójelenetet, egy szükségszerű melodrámai
áldozatot és néhány költséghatékony pusztulás-képet – legalább egy szempontból
azonban méltán érdemel figyelmet. Miként előző játékfilmjeiben, Robyt ezúttal
is leginkább az apa-lány kapcsolat izgatja, főként az a folyamat, amelyben a
kamaszodó fruska kitör a szerető apa által kontrollált gyerekszobából,
szembesül az istenített szülő esendőségével és saját lábára áll. Míg a Funkytown retro diszkó-melodrámájában ez
a szál jobbára elsikkadt és olcsó könnyfakasztásra szolgált, a Louis Cyr erőművész-életrajzának
legszebb vonása már az apja babérjaira vágyó kislány háttértörténete volt; az
idei opuszban pedig középpontba kerül és méregerős ballardi metaforán keresztül
bomlik ki a generációs konfliktus – két világ (egy több évezredes és egy
eljövendő) határán, ahol a levegőváltozást hozó füstköd lassan, de biztosan
elnyeli a pátriárkák tornyait.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|