|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziSztálin halálaHuber Zoltán
The
Death of Stalin – amerikai, 2017. Rendezte: Armando Ianucci. Írta: Fabien Nury.
Kép: Zac Nicholson. Zene: Christopher Willis. Szereplők: Andrea Riseborough
(Szvetlana), Jason Isaacs (Zsukov), Olga Kurylenko (Maria), Steve Buscemi
(Hruscsov), Rupert Friend (Vaszilij). Gyártó: Main Journey / TitleMedia / Free
Range Films. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos.
106 perc.
Ha egy politikai szatíra kiveri az illetékes
szerveknél a biztosítékot, biztosak lehetünk benne, hogy az alkotók célba
találtak. Bár az orosz hatóságok a Sztálin halála utáni zavaros idők ironikus
továbbgondolásával kapcsolatban oroszellenességet emlegettek, az érzékeny
reakciók oka nyilván más. Az alelnök zseniális szériájával világhírűvé
vált Armando Iannucci korábban már többször bizonyította, tökéletesen átlátja a
politika működését és képes hatásosan karikírozni a hatalom abszurd logikáját.
A képlet most annyiban módosul, hogy az író-rendező a
parlamentáris demokrácia fiktív figurái helyett a történelemhez nyúl, ráadásul
rögtön egy szörnyű diktatúra mélyére ereszkedve mesél a rendszer mély
romlottságáról. Ha valaki fellapozza a történelemkönyveket, a szovjet
generalisszimusz agyvérzésének és utódlásának körülményei már önmagukban
annyira bizarrak, hogy az alkotóknak túl sokat nem is kellett hozzákölteniük a
morbid parabolájukhoz. Nem az elnyomás és a terror borzalmas korszakából
születik vicc, hanem a görcsös hatalomvágyból és az alattomos manipulációkból,
ami a sztálini ötvenes évek kontextusában dermesztően groteszk látleletet
eredményez. Az áhított csúcsra vezető út lelketlen taktikázással és hitvány
megalkuvásokkal van kikövezve, a ránk váró fordulatoknál csak a figurák
aljasságai vérfagyasztóbbak. Iannucci a vaskosabb kontraszt kedvéért szemet
gyönyörködtető környezetbe helyezi az aljas játszmát, a sztori őrült tempót
diktál és fantasztikus színészgárda szórja a poénokat. A szurokfekete bohózat
hatalmas fegyverténye, hogy a rettenet képébe röhögve leplezi le a paranoia és
szervilizmus kínos ellentmondásait. Nemcsak rendkívül szórakoztató, de
példaértékű az alkotói hozzáállás, mert minél elnyomóbb a hatalom, annál
kevésbé tudja elviselni, ha kigúnyolják. A nevetés ugyanis mindig oldja a
félelmet.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|