|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Film / RegényAzMegmutatni AztSepsi László
Az új filmadaptáció nem követi a regény
időbontásos szerkezetét.
Stephen King 1986-os regénye, az életmű
első másfél évtizedének magnum opusa, egyszerre műfaji enciklopédia és
magánkatalógus. Az Azban King nemcsak
leltárba vette mindazokat a konfliktusokat és félelmeket, melyek (szerinte) a
horror műfaját működtetik, és belesűrítette egy rögzített alak nélküli, démoni
monstrumba, de eközben mintegy listaszerűen gyűjtötte egybe az életművét
meghatározó mániákat és fixációkat. A gyerekkori traumák továbbélése, az
elátkozott hely, mint jellegzetesen amerikai élettér (lásd még a Ragyogás szállóját vagy az Állattemetőt), a középnyugati kisváros
korrumpált közössége teli bullykkal, számkivetettekkel, meggyötört írókkal és
mindemögött afféle fröccsöntött háttérként a huszadik század popkultúrája
mozivászonról leugró mumusokkal, Ramonesszel és Schwinn márkájú biciklikkel
egyetlen évtizedeken átívelő eposzban sűrűsödik össze – és ahogy Manovich írta
az Odüsszeiáról, minden eposz
történetbe bújtatott tudástár. A Setét
torony nyári fiaskója a másik – és még nagyobb – King-enciklopédia kapcsán
már szomorúan illusztrálta a katalógus-formából fakadó megfilmesíthetetlenség
problémáját, és az Az 1990-es
tévéverziója is csupán Tim Curry alakításával tudta ellensúlyozni a szöveg
adaptálás közben elvesztett és kivágott rétegeit. Az idei változat talán
legradikálisabb döntése, hogy a kétepizódos formát megtartva elhagyja az eredeti
időbontásos szerkezetét, amivel terjesztési szempontból bizonyosan sokat nyer –
hiszen nem egy félbevágott filmmonstrum két epizódja, hanem két összefüggő, de
önállóan is nézhető történet kerül a vászonra –, ugyanakkor épp az eredeti
katalógus-jellegétől, az emlékezés nem-lineáris logikájától fosztja meg a
Vesztesek Klubjának és a rájuk vadászó rém küzdelmét. Ennél művészileg
kockázatosabb, de szintén főképp piaci szempontokkal – egészen pontosan a Stranger Things nyomán új erőre kapott
nosztalgiával a nyolcvanas évek iránt – igazolható választás volt a történet
első idősíkjának áthelyezése az ötvenes évekből három évtizeddel későbbre. Bár
ez a fajta aktualizálás harmonikusan illeszkedik a huszonhét évente feltámadó
szörny ciklikus természetéhez, mégis önkéntelenül rákérdez arra, hogy mennyiben
avultak el King mégiscsak egy jól körülhatárolható korszakban – Amerika az
ötvenes és nyolcvanas évek közt – gyökeredző elképzelései félelemről,
közösségről és gyermekkorról.
Andy
Muschietti Az-feldolgozásának egyik
legmeglepőbb tulajdonsága, hogy szörnyfilmként működik a legkevésbé. A
korszellemnek megfelelően brutalizált képsorok – mint Georgie letépett karja (a
tévéverzió ezt még nem merte mutatni) vagy a lefolyóból a vérrel együtt előtörő
nyálkás hajcsápok Beverly nagyjelenetében (ez viszont a könyvhöz képest is
fokozás) – ugyan decens sokk-faktorral bírnak, ám a gyerekevő csatornabohóc
alakja mintha nem bírná el a rátestált terheket. Tim Curry huszonhét évvel
ezelőtti tévészerepe jó érzékkel a monstrum performativására helyezte a
hangsúlyt: az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a tréfák és
cirkuszi gegek pusztán elfednek valami iszonyatosat és megmutathatatlant, amit
végül a finálé megpróbált filmre vinni, sikertelenül – nem véletlen, hogy King
regénye is látomásszerű, mitizáló tudatfolyamba torkollik. Muschietti új filmje
bravúrosan teremti meg az elátkozott kisváros atmoszféráját, melyet minden
szinten áthatnak a testi és lelki erőszak formái, és ahol Az rémálomszerű
támadásai és a vérvörös lufi visszatérő szimbóluma emelik át a hétköznapi
gonoszság képeit egy elvontabb, általánosabb síkra. Ezt a teljes
szeretetlenségben fuldokló világot ellenpontozza a hét főhős idealizált
barátsága, ám onnantól, hogy szembekerülnek a rém konkrét megtestesülésével – a
film készítői Az állatias jellegére (lásd a rágcsálószerű metszőfogakat) és a
speciális effektusokra helyezték a hangsúlyt –, a gonoszság megragadhatatlan
lebegése is szertefoszlik, átadva helyét egy sokkal klasszikusabb és kissé
avítt szörnykergetésnek. Mivel az idei film még csak az első fele a teljes
projektnek, korai volna még végleges ítéletet mondani az Az új változatáról, ám az már most egyértelműnek tűnik, hogy a
határ kellemes, bár olykor túlságosan is kerek popcorn-horror és az annál
maradandóbb filmélmény között a torokszorító lebegés és a prózai kergetőzés
arányában rejlik.
AZ
(It) – amerikai, 2017. Rendezte: Andres Muschietti. Írta: Stephen King
regényéből Gary Dauberman. Kép: Chung Chung-hoon. Zene: Benjamin Wallfisch.
Szereplők: Jaeden Lieberher (Bill), Finn Wolfhard (Richie), Jeremy Ray Taylor
(Ben), Sophia Lillis (Beverly), Jack Dylan Grazer (Eddie), Chosen Jacobs
(Mike), Bill Skarsgard (Pennywise). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó:
InterCom. Szinkronizált. 135 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 7.5 |
|
|
|
|