|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1996/május
|
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
 |
|
 |
|
|
|
|
MoziK.O.Sepsi László
K.O. – francia, 2017. Rendezte: Fabrice Gobert. Írta: Valentine Arnaud és Fabrice Gobert. Kép: Patrick Blossier. Zene: Jean-Benoît Dunckel. Szereplők: Laurent Lafitte (Antoine), Chiara Mastroianni (Solange), Pio Marmai (Boris), Clotilde Hesme (Ingrid). Gyártó: 2.4.7. Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 115 perc.
Antoine-ban megtestesül a céges
felsővezetőket érintő szinte összes negatív sztereotípia: arrogáns, érzéketlen
és még a feleségét is csalja. Miután különösen megalázza az egyik
alkalmazottját, merénylet áldozata lesz, kómába esik, majd amikor visszatér az
általa vezetett tévécsatornához, azzal kell szembesülnie, hogy már egyáltalán
nincs kitüntetett helye a céges hierarchiában – sőt, időjóssá fokozták le. De
még az is lehet, hogy soha nem is volt több egy közepesen kínos tévébemondónál.
Fabrice Gobert első
nagyjátékfilmje a hét évvel ezelőtt bemutatott Simon Werner eltűnése óta – noha rendezője ezt az időszakot
televíziós munkákkal töltötte – vajmi keveset foglalkozik a tartalomgyártás
kreatív oldalával. Ehelyett a főhős hatalomfosztott visszatérése korábbi
munkahelyére ugyanazt a kísérteties tapasztalatot hordozza, amivel Gobert a Simon Werner tinédzsereit, a Visszatérőkben pedig a hegyvidéki
közösséget szembesítette. Bár a K.O.
ideig-óráig képes fenntartani a kizökkent világ feszültségét – vajon
összeesküvés, neurózis vagy alternatív valóság taszította Antoine-t ilyen
kellemetlen helyzetbe? –, a rutinos atmoszférateremtés és a nyugtalanító
kompozíciók alig leplezik, hogy valójában nehézkes tanmese pereg a vásznon. Az Alkonyzónába, vagy még inkább egy Hanta boy típusú komédiába illő szüzsét
– a „rosszember” valami csoda folytán szembesül hibáival – Gobert stílusérzéke
sem tudja túllendíteni az együgyű moralizáláson, amely nem kis mértékben a
felsővezetők iránt érzett ellenszenvre épít (lásd a Harcosok klubját idéző epizódot, ahol ökölharcban vezethetik le
egymás közt az „öltönyösök” és alárendeltjeik a munka közben felgyűlt
feszültséget). De a K.O. még ezzel a
paranoid kapitalizmus témájában szinte kötelező utalással együtt sem elég
ravasz vagy vad ahhoz, hogy bárkit kiüssön.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 4 átlag: 7.25 |
 |
|
|
|
