|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziJóemberekTosoki Gyula
Good People – amerikai,
2014. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Szereplők: Kate Hudson, James Franco, Tom
Wilkinson. Forgalmazó: ADS Service. 91 perc.
A kortárs bűn- és
akcióorientált filmek rendre belepusztulnak a nagyot akarásba: a thrillerek
alkotói például a végítéletszerű finálékban sokszor annyira túltolják a
feszültségépítést, hogy alig valami marad a suspense-ből, nem beszélve arról,
hogy egyszerre próbálják hangsúlyozni hőseik sérülékenységét és kivételes
állóképességét. A monomán módon visszatérő zárókép is nagyon unalmas már a
vértől csatakos átlagpolgárról, aki hiába gyűrte le az ellent, a győzelmét
sokkal kevésbé lehet komolyan venni, mint a klasszikus filmekben lehetett. A Jóemberekkel is ez az egyik probléma.
Pedig a film alapötlete korrekt videothrillert ígér (a hitelezőik által
fenyegetett, alsóközéposztálybeli házaspár véletlenül szembetalálkozik egy
rakás pénzt rejtő táskával, amire egyébiránt két rivális bűnszövetkezet pályázik),
és még a sztori kibontása is többé-kevésbé érdekes, ám a teljes játékidő
negyedét kitevő, véres-verítékes végkifejlet nem feszültséggel teli, hanem
hovatovább komikus. Négy irányból érkező ellenfelek csapnak össze, úgy, hogy
végül egyetlen épkézláb szereplő nem marad a színen, és akik túlélik a
mészárlást, azok is beszereznek néhány – egyenként halálosnak tűnő – sérülést.
A figurák ilyen tömeges amortizálódása még az akcióműfajban is párját rikítja.
Pedig a nyitány rablását még éppenhogy úgy rögzítette Henrik Ruben Genz rendező
(Pardon, Borzasztó boldog, Kínai
szerelem), hogy csak hanghatásokkal tájékoztatta, míg a látványból
rafináltan kizárta a nézőt – a másfél perces jelenet mégis sokkal hatásosabb
lett, mint a zárlat álmosító erőszakorgiája.
Extrák: Nincs semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 6 átlag: 6.33 |
|
|
|
|