|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziHa Isten úgy akarjaSepsi László
Se Dio vuole – olasz,
2015. Rendezte. Edoardo Maria Falcone. Írta: Marco Martani. Kép: Tommaso
Borgstrom. Zene: Carlo Virzi. Szereplők: Marco Giallini (Tommaso), Alessandro
Gassman (Pietro), Laura Morante (Carla), Ilaria Spada (Bianca). Gyártó:
Wildside. Forgalmatzó: Cinenuovo. Feliratos.
100 perc.
Egy kellőképpen tuskó
figura bármilyen vígjátékot elvisz a hátán, kivéve, ha a történet arról szól,
hogyan válik hősünk bunkóból jó emberré, hiszen így az utolsó felvonásra
eltűnik a történetből a humorforrás. Edoardo Maria Falcone filmjének szívsebész
főhőse tökéletesen megfelel a fenti kritériumoknak, arroganciája, szélsőséges
materializmusa és savas megjegyzései alapján mintha egy alma materben végzett
volna Dr. House-zal. Amikor viszont egy karizmatikus prédikátor hatására fia
bejelenti, hogy orvosi pálya helyett papnak készül, az ateista doktor vérszemet
kap, és minden erejével megpróbálja hitelteleníteni a börtönviselt lelkészt.
A főképp kínos
szituációkra és a modern élet vélt sekélyességének kigúnyolására épülő komédiát
minduntalan nehézkessé teszi az alig leplezett ideológiai töltet: a Ha Isten is úgy akarja tanmese a „nem
csak kenyérrel él az ember” bibliai tanulsága mentén, ami szereplőit
szükségképpen elrajzolt típuskarakterekké (ez vígjáték esetében még
megbocsájtható vétek), cselekményét pedig kiszámíthatóvá teszi. A doktor útja a
totális szkepszistől a megalázó helyzetek sorozatán át a részleges megtérésig,
illetve családjának eközben elmélyülő válsága és annak feloldása afféle
habkönnyű Teorémát, egyben a
keresztényi szeretet védőbeszédét kínálja a szekularizált nyugatnak, eközben
viszont olyan övön aluli húzásokat is bevet, mint a homoszexualitás
elfogadásának és a vallás tagadásának kijátszása egymás ellen rögtön az
alapkonfliktus bemutatásakor. Aranyszájú Szent János szerint Jézus sosem
nevetett, és a Ha Isten is úgy akarja
híven illusztrálja, hogy miért: a humor és a tanítás ebben az esetben
óhatatlanul kioltják egymást, hiába akad Falcone filmjében pár eltalált geg, ha
azok mögött rendre ott ólálkodik a didaxis ördöge.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 14 átlag: 5.57 |
|
|
|
|