|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziÉdenÁrva Márton
Eden – francia, 2014. Rendezte: Mia Hansen-Løve. Írta: Sven és Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Félix de Givry (Paul), Pauline Etienne (Louise), Vincent Macaigne (Arnaud), Hugo Conzelmann (Stan). Gyártó: CG Cinema / France 2 / Blue Film. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 131 perc.
A 90-es évek hajnalán egy maroknyi francia
fiatal kiemelkedett a füstös bulik mámorából, világhírig ívelő dj-karriert
futott be, és úgy formálta át az elektronikus zenét, hogy ennek hatása máig
érvényes. Az Éden majdnem róluk szól.
Mia Hansen-Løve negyedik egészestése a zenei pályát elhagyó testvére élményeit
rendezi az alter-egóként fellépő fiatal dj, Paul hullámvasút-történetévé,
emellett bő másfél évtizedet felölelő hangulatkép-kollekciót is kínál a
színtérről. A kétfajta vállalás csúfosan szétszakítja a munkát, ami ráadásul egyik
fronton sem meggyőző. A rendezőnő megőrzi sajátos attitűdjét: a drámai
tetőpontokat apró gesztusokká lapítja, az egyszerű cselekményt felmorzsolva
mutatja be, és a heves érzelmeket is hosszan leülepedve vizsgálja. De míg ezek
a megoldások többé-kevésbé érzékletessé tették az életmű korábbi,
családi-párkapcsolati fókuszú darabjait, itt a nézői átélés útjában állnak.
Hiába rakódik egymásra pénzügyi csőd, drogprobléma és szerelmi csalódás, ha a
kölyökképe mögött agg lelket cipelő főhős is csak fáradt buborék a barátnők és
művésztársak visszafogott pezsgésében, ahol még Greta Gerwigre is bántóan
jellegtelen szerep jut. Hiába nyerünk közvetlen betekintést a garage („mint a house, csak diszkósabb”)
stílus múlandó diadalába, ha a zenészi motivációk felkutatása helyett puszta
logisztika keretezi a fellépéseket, a nemzedéki eufória-élményt pedig főként a
nyomasztóan ötlettelen buli-jelenetek szállítják.
Ahogy a főhőst és társait lépten-nyomon
kísérti a közös startvonalról indulva mindenkit leköröző Daft Punk duója
(már-már arcátlanság, ahogy a Paul karriercsúcspontjaként tündöklő New York-i
szereplés jelenetében felcsendül a One
more time), úgy lebeghet a néző szeme előtt a Llewyn Davis világa, ami a művészi és emberi kudarcok ábrázolásában
is könnyedén leiskolázza az Éden
erőtlen példameséjét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 229 átlag: 5.66 |
|
|
|
|