|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziHeliBaski Sándor
Heli – mexikói, 2013.
Rendezte: Amat Escalante. Írta: Amat Escalante, Gabriel Reyes. Kép: Lorenzo
Hagerman. Zene: Lasse Marhaug. Szereplők: Armando Espitia (Heli), Andrea
Vergara (Estela), Linda González (Sabrina), Juan Eduardo Palacios (Beto). Gyártó:
Mantarraya / Tres Tunas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.
Míg Tarantinót és a köpönyegéből előbújt
kollégáit gyakorta éri az a vád, hogy az erőszak kultuszát ápolják és rossz
hatással vannak a társadalom mentálhigiénés állapotára, addig a mexikói
rendezők ha akarnák se tudnák sokkolni hazai közönségüket. Azt, ami a több
évtizede tartó drogháború következtében Mexikó utcáin zajlik, még a legvéresebb
torture porn-filmek se lennének
képesek hitelesen visszaadni; a híradók mindennapos beszámolói a megcsonkított
és közszemlére tett hullákról és az internetre feltöltött kivégzés-videók
überelhetetlenek.
Hogyan érdemes mégis tudósítani
a pokolból, ha képtelenség a valóságot túllicitálni? Amat Escalante rendező a
szenvtelenségre szavazott, a Cannes-ban rendezői díjjal elismert Heli ugyanolyan tárgyilagos
távolságtartással követi szereplőit, mint az európai szerzői filmek minimalista
iskolája. A kontraszt működik: a drogkartell és a milícia kereszttüzébe
keveredő család kálváriáját az elidegenítő elbeszélésmód csak még megrázóbbá
teszi, ahogy az erőszak képsorai is jobban sokkolnak hűvös kistotálokban. A
film látszólagos eszköztelensége, a
dramaturgiai csúcspontok kijelölésének mellőzése azt sugallja, hogy abban,
aminek tanúi vagyunk – elrablás, kínzás, kivégzés –, semmi rendhagyó nincs; így
zajlanak a mexikói hétköznapok, és ezt a történet összes szereplője, a korrupt
rendőröktől az ártatlan civileken át az erőszak és az anarchia világába
beleszületett gyerekekig mindenki teljesen természetesnek veszi. A Heli több szempontból is a 2011-es Miss Bala párdarabja, mindkét film arra
reflektál, hogy a korábban csak egymást irtó kartellek és rendőrök háborújában
ma már nincsenek kívülállók, bárki áldozattá válhat. Nem elhanyagolható
különbség ugyanakkor, hogy amíg Gerardo Naranjo drámája közönségbarát módon
mesél, addig a Heli a minimalista
artfilmek felesleges manírjait is felvonultatja.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 238 átlag: 5.27 |
|
|
|
|