KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Inkey Alice: No de Alizka!

A vér nem válik vízzé

Kelecsényi László

Mi az, hogy standfotó? Egy kiveszőfélben lévő szakma emlékezete.

 

Tetszettek már álldogálni mozi kirakatok előtt, ahová a bemutató jelenetei vannak kirajzszögezve? Régen lehetett. A jelenet- és színészfotókat a világhálóról tölti le a legifjabbak nemzedéke – ha egyáltalán érdekli őket egy-egy állókép, mikor másodpercek alatt hosszú filmrészletek nézhetők végig egy-két kattintás után. Annál inkább itt volt az ideje annak, hogy egy ilyesféle kötet napvilágot lásson, amely emléket állít egy kihaló hivatásnak. Nem az első ebben a műfajban. B. Müller Magda Parnasszus című 2008-ban megjelent impozáns albuma után most Inkey Alice lép színre: egy közel harmadfélszáz oldalas, műnyomópapíron előállított kötetben osztja meg velünk filmgyári munkálkodása dokumentumait és emlékeit.

Állófényképész – az adattárakban így magyarítják a standfotós kifejezést. Ez a foglalkozási megjelölés áll Inkey Alice apja, Inkey Tibor neve mellett is. Csacskaság, hiszen a haditudósítókat leszámítva általában állva kattintanak a fényképészek. Ennek a szakmának legfőbb titka és átka éppen ez a kattintgatás. Amíg a stábok direkt hanggal, azaz egyidejű hangfelvétellel dolgoztak, és amíg stábfotósokat alkalmaztak, állandó veszélyforrásnak számított, hogy az exponálás zaja belehallatszik a felvételbe. Ma nincs efféle forgatási veszedelem, nemcsak azért, mert a digitális gépek nem adnak zajt, hanem mert ez a szakma van kihalófélben. Standfotó alig-alig készül. A gyártás elspórolja ennek költségét. Ha kép kell, megcsinálja a segédoperatőr, szigorúan csak a hasznos felvétel után. Vagy egyszerűen kikockáznak pár érdekesebb pillanatot a digitális másolatból. A standfotó, mint művészet – mert igenis az – halott.

Annál is fontosabb, hogy emlékünk legyen róla.

Inkey Alice édesapja nyomdokaiba lépve több mint három évtizedig exponált fotókat és exponálta magát, azaz minden forgatási másodpercben figyelt a termékeny pillanatra, amikor egy jelenet lényegét meg lehet ragadni és felmutatni – nem kizárólag reklám célokból. Amikor alkotni lehet, amiért talán nem is a rendező meg az operatőr hálás igazán, hanem a színész, mert a jó standfotó az ő jó pillanatát örökíti meg.

Ez a lehetőség halt ki mára, úgyszólván teljesen. Az 1945 utáni filmtermés állófotóit már a Széchényi Könyvtárban őrzik, csak éppen a kilencvenes évektől egyre vékonyabbak lettek az albumok, egyre kevesebb kép dokumentálja az alkotófolyamatot. Szegényebbek lettünk.

Inkey Alice-nak viszont van miből válogatnia. A Mici néni két életétől a Szökésig nagyjából három és fél évtizeden át ötvenhárom játékfilm és majdnem ugyanannyi tévé-film standfotósaként volt alkalma bebalzsamozni a másodperceket, örökéletűvé varázsolni a pillanatot, amelyben valami nagyon fontos történik a kamera előtt.

Könyvét lapozgatva arra kell rájönnünk, hogy ez a törékeny hölgy igazából portréfotós. Ebben is apja örökébe lépett. Inkey Tibor Karády-képei legendássá váltak. Most ezen az úton járnak leánya portréi. Nagy Anna, Venczel Vera, Makk Károly, Illés György, Sunyovszky Szilvia, Domján Edit fekete-fehér fotói, valamint a kötet végén sorakozó, már-már festményszerű színes felvételek Nagy-Kálózy Eszterről, Tordai Teriről, Dajka Margitról, Halász Juditról (lehetetlen mindegyiküket felsorolni) igazi fotóművészt állítanak elénk.

Lapozgathatjuk az albumot, ha tudni szeretnénk, milyen volt, hogyan zajlott a hazai filmélet a ma már legendás évtizedekben. Aki nem teszi, szegényebb lesz egy izgalmas élménnyel.

 

Inkey Alice: No de Alizka! Kép-mesék a magyar film történetéből.

Noran Libro, 2013


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11621