|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Film / RegénySolomon Northup: Twelve Years a SlaveFehéren feketénBocsor Péter
A Tizenkét év rabszolgaság (1853) vádirat a rasszizmus ellen. „Hát maga az a kis hölgy, aki miatt kitört ez
a nagy háború” − az amerikai polgárháború elején Abraham Lincoln ezekkel a
szavakkal fogadta a Fehér Házban a Tamás
bátya kunyhója (1852) szerzőjét, és bár az eset történeti hitelessége
kétséges, az afro-amerikaiak megítélésének megváltoztatásában játszott szerepe miatt
Harriet Beecher Stowe regénye az irodalom társadalomformáló erejének gyakran
emlegetett példája lett. A déli életformáról gyermekkorában személyes
tapasztalatokat szerző fehér írónő főként az olvasó érzelmeire kívánt hatni,
amikor addig szokatlan együttérzéssel ábrázolta a rabszolgák nyomorúságos
életét, de a mű példátlan sikeréhez bizonyára az is hozzájárult, hogy a szerző
olyan sztereotípiákat fogalmazott meg, és tett hosszú időre népszerűvé, mint a
jóságos fekete dajka figurája vagy a gazdáját alázatos hűséggel szolgáló öreg
rabszolga karaktere.
A regény megjelenését évekkel megelőzve,
1845-ben kiadott önéletrajzi írásában Frederick Douglass egy szökött rabszolga
szemszögéből mutatta be ennek a társadalmi rendszernek az embertelenségét, miközben
a kortársait zavarba ejtő retorikai képességeivel és politikai éleslátásával alaposan
megcáfolta a fehérek intellektuális felsőbbrendűségének mítoszát. Ékesszólása
mellett Douglass beszámolója a szókimondásával és érzékletes leírásaival tűnt
ki a 18. és a 19. század során publikált több száz hasonló rabszolgatörténet
közül, például amikor a szabadságot jelentő New York városába érkezéséről írva
a következőképpen fogalmazott: „úgy éreztem magam, mint aki egy éhező oroszlánokkal
teli katlanból szabadult.” Az embereket állati sorban tartó rendszer állatiasságával
szembesítő Douglass-önéletrajz, illetve az utóbb a „fehér bűntudat” egyik első
megnyilvánulásaként értelmezett Stowe-regény megjelenésével szinte egy időben látott
napvilágot Solomon Northup Tizenkét év
rabszolgaság (1853) című önéletrajzi írása, amely egészen más eszközökkel
világított rá a rabszolgaság intézményének ellentmondásaira.
A David Wilson New York-i
író segítségével első személyben megírt történetben ugyanis egy már szabadnak
született, és családjával New York állam északi részén gazdálkodó fekete férfi sorsa
tárul az olvasó elé, aki − akkoriban korántsem példátlan módon − rabszolga-kereskedők
által szervezett emberrablás áldozata lesz, és különböző (emberséges vagy éppen
kegyetlen) ültetvényesek szolgálatában több mint egy évtizedet tölt a messzi
délen fekvő Louisiana államban, mielőtt egy kalandos úton kézbesített levél
nyomán jótevői kiszabadítják. Solomon Northup történetének átütő erejét tehát
jórészt a rabszolgaság anakronizmusát sajátosan felszínre hozó történelmi
helyzet, a polgárháborút közvetlenül megelőző évek amerikai politikai térképe
magyarázza, ahol egyszerre lehetett valaki teljes értékű, szavazati joggal bíró
állampolgár az egyik államban, míg néhány órányira az otthonától csupán
lélektelen árucikknek tekintették.
A kirívó társadalmi igazságtalanságot
hatásosan megjelenítő emberrablás motívuma mögött azonban felsejlik az
afro-amerikai közösség egészének történelmi tapasztalata, és a felismerés, hogy
személyesen vagy ősei révén minden rabszolgasorban tartott ember egyszer hasonló
bűntény áldozata lett. Ezért az elbeszélőnek nincs szüksége sem az érzelmek erejére,
sem meggyőző érvekre, csupán az események tárgyszerű és világos tolmácsolására,
hogy írása drámai erővel hasson. Az elrablás és a megmenekülés kalandos
fordulatai, az ültetvények világának részletgazdag leírása, valamint Solomon lázadó
természete, és nem szűnő vágya, hogy visszakapja a családját és korábbi életét
a fikcióra jellemző drámaiságot kölcsönöznek a történetnek, miközben egy
különlegesen új nézőpontból, a saját sorsán megbotránkozó szabad ember szemszögéből
nyerünk bepillantást a fekete rabszolgák életébe.
Így lett Solomon Northup
önéletrajza az első szabad fekete hang az amerikai irodalom történetében, majd a
szerzője által Harriet Beecher Stowe-nak ajánlott írás megjelenését követő
másfél évszázadban az irodalom végig kitüntetett szerepet játszott az afro-amerikaiak
kulturális identitásának megformálását és politikai emancipációját célzó
törekvésekben.
Dove Publications, 1970.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 281 átlag: 5.1 |
|
|
|
|