|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziSzemünk fényeParádi Orsolya
La guerre est déclarée – francia, 2011. Rendezte: Valérie Donzelli. Írta: Valérie Donzelli, Jérémie Elkaim. Kép: Sébastien Buchmann. Szereplők: Valérie Donzelli (Juliette), Jérémie Elkaim (Roméo), Gabriel Elkaïm (Adam). Gyártó: Rectangle / Wild Bunch. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 100 perc. Akinek jól jönne egy komolyabb sokkterápia a tél végi depresszió kúrálására, annak bátran ajánlható Valérie Donzelli padlóba döngölő és felemelő önéletrajzi filmje. A harminchoz közelítő Roméo és Juliette egy bulin jönnek össze, és hamarosan gyerekük születik. A kis Adamnél azonban agydaganatot diagnosztizálnak. A pár elhatározza, hogy nem merülnek az önsajnálat mocsarába, hanem bíznak a felépülés 10%-nyi esélyében.
A francia színésznő-rendező saját életéből merítette a traumatikus történetet, és sok kreativitással mások számára is erőt adó alkotássá transzformálta. A főszerepeket nem bízta másra: ő maga és férje, Jérémie Elkaïm látható a filmben. Az ihletett és hiteles alakítások tehát adottak. Emellett az is kiemelendő, hogy az eseményeket nem nehezen emészthető dokudrámaként láthatjuk, hanem színekkel, lendülettel, és játékos humorral elevenednek meg. A többéves kórházi kezelés monotonitásából időnként kikapcsolódó pár hóban fogócskázik, rózsaszín körhintán ül, spontán csókos bulit rendez. Viccet csinálnak legmélyebb félelmeikből, hogy megóvják szellemi-testi-lelki épségüket. A film hol a francia újhullámot, hol a posztpunk korszakot idézi, sőt, még a spagetti-westernek feszültsége is megjelenik Ennio Morricone egyik emblematikus dallama által. Míg azonban a zenei választást csak dicsérni lehet, az időnként megszólaló narrátorok szerepe kérdéses. De talán ez a film egyetlen felróható hibája. A két főszereplő természetessége átütő, ahogy elszántságuk is. Szépek, fiatalok, és megmutatják, hogy a poklot úgy is meg lehet járni, hogy nem vész oda az ember lelke.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 523 átlag: 5.27 |
|
|
|
|