|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziBordélyházForgács Nóra Kinga
L'Apollonide – francia, 2011. Rendezte és írta: Bertrand Bonello. Kép: Josée Deshaies. Zene: Bertrand Bonello. Szereplők: Hafsia Herzi (Samira), Céline Sallette (Clotilde), Jasmine Trinca (Julie), Iliana Zabeth (Pauline). Gyártó: Les Films du Lendemain. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 122 perc. Az új francia extremitás jegyében alkotó Bertrand Bonello (A pornófilmes, Tiresia) ezúttal egy hírneves bordélyház romlásának és széthullásának visszafordíthatatlan folyamatába vonja be nézőjét, miközben beavat a legősibb iparág ethoszába, és bepillantást enged egy zárt női közösség, valamint a Belle Époque, a 19. század alkonyának és az illúzióitól megfosztott 20. század hajnalának kulisszái mögé. A hatáskeltés érdekében kihasználja a minden nézőben ott élő voyeur bűntudatos élvezetét és az érzéki-érzelmi-értelmi síkon is eluralkodó borzalom keltette iszonyatot. Nem történetet mesél, éppen a hétköznapi történések kettős karakterét mutatja meg: monoton ismétlődésükben, túlélést szolgáló tárgyilagos célszerűségükben elfedik a felszín alatt zajló, feltartóztathatatlanul a megsemmisülés felé vezető folyamatot, ugyanakkor éppen ennek a végzetnek válnak értelmezésre szoruló jelzéseivé, enigmáivá is.
Az események mechanizmusát egy brutális tett indítja be – egy visszatérő, a bizalom bűvkörébe eső vendég megkínoz és elcsúfít egy lányt. A lány arcát a sebhely örök mosolyba torzítja (Victor Hugo A nevető embere és Joker vigyora nyomán), ez az időben kiterjesztett „pillanatfelvétel” uralja a filmet, mintha annak lenne az emléke, mikor az egész kezdődött, mintha az eseményeket értelmező, a tragikumot felismerő néző reflexiójának volna képi kifejeződése. A heg stigma, a romlás első, hírmondó jele, a fixálódó trauma metaforája. Az erőszakos tett után elszaporodnak a válság jelei, a türelemház kimondatlan, bizalmon alapuló társadalmi és privát megállapodásainak egyre több a szerződésszegő hazardőre, miközben változik a világ odakint is, a modern idők az út szélére sodorják a szerelmet.
Bertrand Bonello a céltalan extremitást egy határozott esztétika eszközeivel zabolázza meg, jól integrálva klasszikus és modernista stílusjegyeket a posztmodern szövetbe. A szépséget lassanként erodáló napi rutint részletes, mégis esztétizáló, hol brutális, hol nosztalgikus realizmussal ábrázolja, miközben a filmkép, a tér és a folyó idő manipulálásával, anakronisztikus elemek beillesztésével idézőjelbe teszi az eseményeket. Történetet romboló radikalizmusa visszafogott, ugyanakkor elszánt, hiszen az időfelbontásos technika és a flashbackek éppen a torz mosoly fájdalmas titkát bontogatják, az ismétlődések pedig a reményt koptatják, aláhúzva ezzel a gyógyíthatatlanság állapotát.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 781 átlag: 5.7 |
|
|
|
|