|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziÉletrevalókVajda Judit
Intouchables – francia, 2011. Rendezte és írta: Olivier Nakache és Eric Toledano. Kép: Mathieu Vadepied. Zene: Ludovico Einaudi. Szereplők: François Cluzet (Philippe), Omar Sy (Driss), Audrey Fleurot (Megalie), Clotilde Mollett (Marcelle). Gyártó: Quad Productions. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 112 perc. Az utóbbi időben több, az élet drámai, sőt tragikus dolgait életörömmel és derűvel szemlélő filmet mutattak be itthon. A haldoklást kalanddá emelő A bakancslista után némi kihagyással egy időben került a magyar mozikba a rákkal szembenevető Fifti-fifti és a francia Életrevalók, ami egy nyaktól lefelé megbénult idősödő milliomos és a gettóból érkező, szándékai ellenére az előbbi ápolójává előlépő fekete fiatalember között kialakuló barátságot mutatja be. Az említett művek közös vonása, hogy nem az a fajta abszurd és fekete humor jellemzi őket, mint az Életrevalókhoz hasonlóan szintén mozgássérült(ek)ről szóló, gonosz tréfáival a bizarr vonalat erősítő Aaltrát. Ehelyett sokkal közelebb állnak a fősodorbeli komédiákhoz, azoknak is vérbő, hangosan röhögős fajtájához.
Így a Nakache-Toledano páros filmje sem A belső tenger realista pátoszát vagy a Szkafander és pillangó megrázó líraiságát alkalmazza rokkant figurája ábrázolásakor, hanem a(z elsősorban persze a komplementer-karakterről rávetülő) felszabadult humort. Az Életrevalók legelső, (poén)bombaként robbanó flash forward-jelenetétől kezdve tele van klasszikus helyzet- és jellemkomikummal a megközelíthetetlen nőt kitartóan ostromló, mégis mindig hoppon maradó férfi esetétől kezdve a gondviseltje megváltozott adottságairól minduntalan megfeledkező tökkelütöttig (időnkét az olcsó megoldásoktól sem visszariadva: a lagymatag szülinapból táncos estet varázsoló jelenet például elég elhasznált). Az alkotók arra is ügyeltek, hogy a megbénult karakter csajozási kísérleteinek mélabúja és a fekete figura problémás háttere is csak a jól emészthető mértékig szűrődjön be a cselekménybe. A lényeg ugyanis nem a realizmus, hanem a párhuzamos fejlődéstörténet: az a változás, amelyen – egymás hatására – mindkét főhős átesik. Mindez pedig annál inkább megmelengeti a szívünket, hogy tudjuk: igaz történet ihlette.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1177 átlag: 5.57 |
|
|
|
|