KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 27. Magyar Filmszemle díjai
• Szilágyi Ákos: Stalker halott Alekszandr Leonyidovics Kajdanovszkij
FILMSZEMLE
• Ardai Zoltán: Száz forintnak ötven a fele Játékfilm
• Jeles András: Vászka és a kisbaba Gothár, Szirtes
• Vajda Mihály: Tényleg van? Játékfilm
• Dániel Ferenc: Zsűritag, távkapcsolóval Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Rövid képzelet Kisjátékfilm
• Bakács Tibor Settenkedő: Mi lesz veletek? Csajok
• Báron György: Repríz Szamba
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Megabyte és öröklét Hírnév az interneten
• Nyírő András: A netburger Infománia
• Bodoky Tamás: Egyetlen szárnycsapás Pillangó-hatás a Műcsarnokban
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Globális szemek Műholdmonopoly
• Várkonyi Tibor: Privát tévék, közerkölcsök A TF 1-botrány
• Spiró György: Altatás Égi manna

• Karátson Gábor: Buster Keaton még csak száz éves
• Déri Zsolt: Adapter Beszélgetés Volker Schlöndorff-fal
• Csejdy András: Belefér az időbe Halott ember
• Bori Erzsébet: Polanski szökései A Halál és a lányka
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Jane Eyre
• Takács Ferenc: Értelem és érzelem
• Schubert Gusztáv: Othello
• Vidovszky György: A hetedik testvér
• Barna György: Szemtől szemben
• Tamás Amaryllis: Óvakodj az idegentől
• Hungler Tímea: Játékháború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jonas Jonasson: A százéves ember…

Instant abszurd

Sepsi László

A svéd sikerkönyv a bulvármagazinok logikáját vegyíti a szatírahagyományokkal.

 

A kortárs skandináv zsánerirodalmat az utóbbi években túlnyomórészt komorra hangolt krimik képviselték a piacon, de a Millenium-trilógia sikerének lecsengése után egy jóval könnyedebb tétel vált az aktuális svéd, majd világszintű bestsellerré. A Stieg Larssonhoz hasonlóan újságíróból lett sztárszerző Jonas Jonasson – a bűnügyi tematikát továbbra is megtartva – az oknyomozó újságírás száraz precizitása helyett inkább a bulvárlapok szövegalkotási technikáit ültette át lendületes pikareszkjébe. A címben jelzett, helyi kisszínesre is alig elegendő kiindulópont néhány fejezet alatt nagyszabású kalanddá eszkalálódik, aminek két idősíkjában egyrészt a főhős élettörténetén keresztül ismerhetjük meg a huszadik század meghatározó alakjait – Truman, Sztálin vagy de Gaulle mellől lényegében csak Adolf Hitler maradt ki az epizódokból –, másrészt a cselekmény jelenidejében az öregek otthonából végrehajtott szökés után a százéves ember további új barátokra tesz szert, velük együtt pedig egy táska lopott pénzre és egy elefántra.

Jonasson könnyen fogyasztható, stílusbravúrok helyett a frappáns egysorosokra és tárgyilagosan groteszk leírásokra szorítkozó prózáját éppúgy a fokozás és a halmozás algoritmusa működteti, mint bármelyik szórakoztatóan szenzációhajhász sajtóterméket, amire A százéves ember… több ízben reflektál is. A fejezetről fejezetre egyre több – nagyrészt deviáns – szereplőt bevonó szökéstörténetből a könyvbeli pletykalapok gerjesztenek országos beszédtémát (köztük a valóban létező Expressen, aminek maga Jonasson is munkatársa volt), miközben az ifjúkorától autodidakta robbanóanyag-szakértőként ténykedő főhősnek köszönhetően a „bombasztikus” fogalma is további jelentésárnyalatokkal gazdagodik. (A bombatematikát egyébként Jonasson második regényéből, a nálunk tavaly megjelent Az analfabéta, aki tudott számolni-ból sem hagyta ki.)

A groteszk szatírahagyományokat (Hašek, Hrabal, esetleg Vonnegut nem fantasztikus művei lehetnek kiemelt referenciapontok) Jonasson egy mindvégig filmszerűen pergő és ritmusában a kortárs igényekhez igazított szüzsében teszi széles körben fogyaszthatóvá, ahol a cselekményt nem lassítják hosszas szemlélődések és az esetleges tanulságok levonása is az olvasóra marad. Bár a mindenkori hatalommal szembeni szkepszis Jonasson regényét is alapjaiban áthatja – lásd a közismert világpolitikai szereplők karikatúráit, a teljességgel apolitikus főhős szerepét az egyes történelmi fordulópontokon vagy az olyan autoritás-figurák ábrázolásmódját, mint az öregek otthonának morc főnővére –, a műfajtól megszokott békaperspektíva itt nem hétköznapi kisemberekhez, hanem a társadalom számkivetettjeihez kötődik. A címszereplő körül összegyűlt kollektíva – ami távolról Anders Thomas Jensen családpótlék közösségeit idézi – tagjai jellemzően nem arcok a szomszéd lépcsőházból (mint azt megszokhattuk a kisrealizmust, minimalizmust és abszurdot vegyítő olyan északi szerzők filmjeiben, mint Bent Hamer vagy Aki Kaurismäki), hanem egyenként is bulvármagazinba illő élettörténettel megtámogatott figurák. Jonasson nem közel megy a hétköznapokhoz, hogy röhejesnek láttassa azok egyszerű visszásságait, ehelyett profi újságíróként figuráinak defektusait nagyítja a hihetőség határáig, mintha a fejezeteket egyenként is bombasztikus szalagcímeknek kellene megfeleltetnie. A százéves ember… kissé elnyújtott és a huszadik század eseményeit olykor szinte mechanikusan karikírozó epizódfüzére még az egyébként nagyszámú haláleseteket is lendületes könnyedséggel ábrázolja (legyen szó egy véletlenül lefagyasztott motorosról vagy Vlagyivosztok felégetéséről), de az egy évszázadon keresztül sodródó főhősének kimondatlan tragikuma mégis ad a kötetnek valamiféle kesernyés ízt és fajsúlyt. A gyors rotációban érkező poénok és azonnal ható abszurd szituációk közül ugyan kevés ragad meg a hosszútávú memóriában, viszont a pálinka és a robbanóanyagok iránti mélységes vonzalmán túl mindvégig sztoikus főhős talán azután is velünk marad, ha a könyvet véletlenül a strandon felejtettük.

 

Athenaum, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11881