KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/március
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Gene Kelly (1912-1996)

• Hirsch Tibor: Mélységiszony Underground
• Kovács András Bálint: Crazy történelem Underground
• Bori Erzsébet: Lekésett randevú Jugoszláv fekete filmek
KÍNA
• Bikácsy Gergely: Az illatozó lelkek tavának filmjei Kína a Temze fölött
• Szőke András: A kínai idő Napló
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A cyberkirály (hold)udvara William Gibson
• Nyírő András: Game over Mortal Kombat
FORGATÓKÖNYV
• Forgách András: Hosszú alkony Forgatókönyv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Szünetjel
• Lőrincz Éva: A pelenkázás művészete
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Széljegyzetek egy képeskönyvhöz Laci, Bonnie és Clyde
KRITIKA
• Csejdy András: Vamos a la playa! Titkom virága
• Turcsányi Sándor: Szintén zenész Desperado
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Parker és az ördögi kör
• Déri Zsolt: Casino
• Bori Erzsébet: Nővérem, nővérem
• Báron György: A skarlát betű
• Ardai Zoltán: Sabrina
• Vidovszky György: Jumanji
• Harmat György: Wong Foo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Erőss Gábor: A történelmi filmek szociológiája Múltidézés

Múltidézés

Zalán Márk

„A történelmi filmek sajátossága, hogy pontosan azt hisszük el a moziban, ami nem igaz, és abban kételkedünk, ami korhű”.

 

Napjainkban valószínűleg alig találnánk olyan, a mozgókép iránt kevésbé vagy élénkebben érdeklődő fiatal nézőt, kinek általános iskolás, gimnazista, vagy egyetemi évei során a sorsfordító történelmi eseményeket – a könnyebb megértés céljából – ne kosztümös filmekkel illusztráltak volna. Ilyenkor a néző hajlamos elhinni, hogy amit a képernyőn vagy a vásznon lát, az valóban úgy történt, és ez a befogadói attitűd később, az iskolapadokon kívül sem változik, főképp annak tükrében, hogy az elmúlt másfél évtized álomgyári filmipara az átlagosnál jóval gyakrabban ragasztotta rá műveire a „valós események alapján” jeligét. Vajon mi lehet az oka annak, hogy különösen az internet korában, mikor a közösségi oldalak hozzászólói, az elszánt bloggerek, tengernyi Youtube-video feltöltő, vagy hivatásos történész különféle módokon hívja fel a figyelmet a történelmi filmek látványos anakronizmusaira és pontatlanságaira, mégis elhisszük azt, amit ábrázolnak. Többek között ennek a felettébb izgalmas kérdésnek a megválaszolására vállalkozik Erőss Gábor szociológus a L’Harmattan gondozásában megjelent kötetében.

A nyugati, elsősorban francia és amerikai filmes szakirodalomban tekintélyes hagyománya van film és történelem, képzelet és hitelesség vizsgálatának, elég csak Marc Ferro vagy Robert A. Rosenstone tanulmányait említeni. E tekintetben – mint ahogy arra Erőss is felhívja a figyelmet – a téma hazai filmes irodalmi feldolgozása meglehetősen ritka. Leszámítva Murai András Film és kollektív emlékezet című kötetét, alig találni a témával kapcsolatos könyvkiadásokat, így ebből a szempontból A történelmi filmek szociológiája egyértelműen hiánypótlónak tekinthető. A szerző három tudományágat (történelem, szociológia, film) beemelve kutatja, hogyan teremti meg a mozi a múltat, miként lehetséges, hogy olyan, történelmileg nyilvánvalóan hiteltelen alkotásokat, mint A rettenthetetlen vagy a Gladiátor a néző valóságosnak gondol. A szerző a három különféle diszciplínát beillesztő megközelítése ugyan szokatlannak tetszik, hiszen ezekből egy is kitenne egy teljes kötetet, ám Erőss kellő arányérzékkel alkalmazza őket, ami többek között annak is köszönhető, hogy műveltsége és tájékozottsága mindegyik területen kimagasló, így az olvasó számos történelmi, szociológiai és filmes ismerettel gazdagodhat. A befogadás egyetlen nehézségét a szöveg olykor felettébb tudományos nyelvezete okozhatja. Kétségtelen, hogy hamisítatlan szakszöveggel állunk szemben, ám még így is előfordulnak olyan nehézkes, laikusok számára nem kifejezettem olvasóbarát mondatok, mint az alábbi: „Gérard Mauger szerint a Mannheim-féle generációfogalom és a Bourdieu-i habitus-fogalom az interiorizált észlelési sémák, a „strukturáló struktúrák” szempontjából rokonítható.”

A tudományos fogalmazási stílus ellenére, mely leginkább a kötet első negyedére jellemző, Erőss alapvető meglátásait világosan és érthetően fejti ki. Eszerint a történelmi filmek esetében tulajdonképpen lényegtelen, hogy hitelesnek tekinthetők-e vagy sem, hiszen konstruált művekről van szó, melyek nem a realizmusra való törekvésük miatt válnak valóságossá, hanem azért, mert a „nézők annak látják” őket. Az, hogy a befogadó mit tekint hitelesnek, sokban befolyásolják személyes ismeretei és a háttértudása, ám nem szabad megfeledkezni azok véleményéről sem, akiknek az adott eseményekről (Holocaust, ’56-os forradalom) személyes élményeik vannak, a tapasztalatok pedig döntően befolyásolhatják a filmek narratíváját és ábrázolásmódját.   

Mivel a kötet kiemelten foglalkozik történettudománnyal és szociológiával, így elkerülhetetlen, hogy a mindenkori politikai hatalmak filmipart befolyásoló és finanszírozó mechanizmusairól ne essen szó és ezzel Erőss is tisztában van. Részletesen kitér arra, hogy az aktuális kormányok miképpen formálhatják a történelmi műveket saját ideológiájuk szerint. Így lehet olvasni olyan aktuális eseményekről, mint Az utolsó bástya címen futó, Hunyadi János hőstetteiről mesélő filmnek ítélt gyártási támogatások megítélése (rendezője, Szász János azóta kiszállt a projektből), vagy a Simó-osztály tagjainak röplapos tiltakozása a Bánk bán (Káel Csaba, 2002) bemutatóján. A szerző külön fejezetet szentel a kilencvenes évek elején létrehozott Magyar Történelmi Film Alapítványnak, és ennek kapcsán a történelmi filmek gerjesztette, a mával több ponton összecsengő korabeli politikai nézeteltéréseket taglalja. A következő fejezetek elsősorban a rendszerváltozás után készült magyar filmeket mutatják be abból a szempontból, hogy az alkotások miképpen reprezentálják a külföldieket, kisebbségeket, illetőleg miként láttatják Budapestet. A kötet valamennyi fejezete közül ezekben található a legtöbb problematikus elem és vitatható kijelentés. Erőss újfent egyértelmű tanúbizonyságot tesz széles körű filmismereteiről, éppen ezért különös, hogy bizonyos művek így is kimaradtak, mint például a Retúr (Palásthy György, 1996) az idősek rendszerváltozás utáni helyzetét taglaló szakaszban, vagy a Nyugat megjelenítése kapcsán a Zsötem (Salamon András, 1992) és az Itt a szabadság! (Vajda Péter, 1990). Mindemellett az olvasó erősen megkérdőjelezhető állításokkal is találkozhat: például hogy több fikciós film rendezőjénél nem érzékelhető a korábbi dokumentumfilmes tapasztalat; vagy hogy a hazai néző legtöbbször történelmi művekben találkozhat külföldiekkel, továbbá hogy a Simó-osztály végzőseinek identitását a kiemelten támogatott kosztümös filmek elleni fellépés határozta meg. A szerző továbbá adós marad olyan szakkifejezések tisztázásával is, mint a „félművészfilm”. Erőss szövege olykor kifejezetten csapongó, filmválasztásai több helyütt önkényesek és a fentebb említett alkotások ugyan nem sorolhatók a történelmi film kategóriájába, ám – és ez a könyv egyik legszembetűnőbb problémája – így is számtalan alkalommal előkerülnek olyan alkotások, melyeket távolról sem lehetne történelminek tekinteni. Nem világos, miért kerül a Redl ezredes (Szabó István, 1985) mellé a Szép napok (Mundruczó Kornél, 2002) vagy a Friss levegő (Kocsis Ágnes, 2006), miképpen az sem teljesen egyértelmű, miként kapcsolódik a magyar filmek külföld-képe a történelmi művekhez.

A kötet egyik szembeötlő sajátsága az ún. „Filmtár-szótár” szakasza, melynek beillesztése ugyan nincsen megindokolva, mégis érdemes kiemelni. E rendkívüli és szignifikáns filológiai munka, melyre korábban feltehetően egyetlen szakíró sem vállalkozott, egy több oldalas szójegyzék, melyben bizonyos szavak (elsősorban földrajzi nevek, különféle nemzetiségek és kisebbségek) mellett azt olvashatjuk, hogy az adott magyar filmek miképpen szemléltetik őket. Így ha például arra vagyunk kíváncsiak, melyik magyar mű miképpen ábrázolja a franciákat vagy a szerbeket, elég fellapozni a kötet ezen passzusát. E fejezet több mint figyelemre méltó, ám egyben lesújtó is, hiszen rávilágít arra a szomorú tényre, hogy a rendszerváltozás utáni magyar nagyjátékfilm termésből még mindig megannyi kardinális történelmi témának (például a svábok kitelepítése) a teljes körű feldolgozása hiányzik. Ugyanakkor e kis szótár korántsem kifogástalan, nem indokolt a híres popsztár, Michael Jackson beemelése, egyes pontjain pedig még kiegészítésekre szorul, így az „Erdély” címszó mellől hiányzik a Víkend (Mátyássy Áron, 2015), illetve kérdéses, hogy a Jupiter holdja (Mundruczó Kornél, 2017) miért nem található a „Migráns” szó mellett, miközben a „Nemzetiségek Magyarországon” résznél szerepel.

A szövegek hiányosságaik ellenére színvonalasak és stílusosak, ám miképpen a könyv struktúrája, úgy a külalakja sem teljesen egységes, amiről a nívós tartalom sem tudja elterelni a figyelmet. A kötetre ugyanis ráfért volna egy alaposabb korrektúrázás, mert noha nem sűrűn, de előfordulnak bosszantó elgépelések, tárgyi tévedések, pontatlanságok (Szaladják István Madárszabadító, felhő, szél filmjét nem a legutóbbi filmszemlén mutatták be),  zavaros kijelentések (nem világos, miért az új magyar közönségfilm része Salamon András több mint húsz évvel ezelőtt készült Közel a szerelemhez című alkotása), illetőleg több helyen hiányoznak az idegen nyelvű szövegidézetek magyar fordításai, valamint nem egységes a filmcímek kiemelése, melyeket a szerző több helyen dőlt betűvel, máshol anélkül jelöl.

Mindezzel együtt Erőss Gábor könyve hasznos, imponáló kutatómunkát és tudásanyagot tükröző írás, melynek elolvasását követően talán másképpen fogunk viszonyulni a történelmi filmekhez. Nem feltétlenül úgy, hogy az átlagosnál kritikusabban figyeljük azok anakronizmusait (ami tulajdonképpen elhanyagolható, hiszen fiktív művekről van szó), hanem hogy felfedezzük az összefüggéseket jelenkori világunkkal. Hiszen bármennyire elcsépelt gondolat, mégis igaz: a jelenünket csak a történelem prizmáján át érthetjük meg.    

 

L’Harmattan, 2018.

  

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 26-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14146